Bánhidi Ákos: Minden tekintetben olimpiai főpróba lesz az Európa-bajnokság

2026.01.06. 15:07
null
Bánhidi Ákos (Fotó: Földi Imre)
Bánhidi Ákos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) gyorsasági ágazati igazgatója szerint a rövidpályás gyorskorcsolyázó olimpikonok számára minden tekintetben főpróba lesz a jövő hét péntektől vasárnapig tartó tilburgi Európa-bajnokság.

Bánhidi Ákos, a Magyar Országos Korcsolyázószövetség (MOKSZ) gyorsasági ágazati igazgatója az M1 aktuális csatornának kedden elmondta: a kontinens sztárversenyzői között vannak olyanok, akik kihagyják az Eb-t, ugyanakkor ennek a viadalnak megvan a maga rangja, miközben jó alkalmat nyújt, hogy éles futamokon készítsék fel a fiatal versenyzőket arra, hogy mi történhet az egy hónap múlva rajtoló olimpián.

„Örülni fogunk annak, hogyha a szerencse is mellénk áll Milánóban, de a pontszerzésekért mindenképpen megpróbálunk harcba szállni az olimpián” – jelentette ki Bánhidi.

Az edzésen vállsérülést szenvedő Jászapáti Péterről újfent elmondta, minden bizonnyal ki kell hagynia az Eb-t, de az orvosi diagnózis alapján kijelenthető, hogy ha szükség is lesz műtétre, a téli játékokon akkor is képes lesz majd korcsolyázni.

Bánhidi úgy fogalmazott, a férfi ötkarikás indulók kiválasztása kevésbé volt nehéz, a kvótát kiharcoló férfi váltó tagjai, Jászapáti mellett Nógrádi Bence, Tiborcz Dániel és a dél-koreai születésű Moon Wonjun milánói részvétele már előzetesen is biztosra vehető volt. Hozzátette, olimpiai tartalékként Csizmadia Márk, Granasztói Ádám és Bontovics Balázs áll készen, közülük valaki helyettesíteni fogja majd Jászapátit a hollandiai Eb-n.

Az ágazati igazgató arról is beszélt, hogy a női utazók kiválasztása azért volt nehezebb, mert a váltó nem szerzett kvótát, ugyanakkor a vegyes váltó igen. Elmondta, az 1500 méteren junior-világbajnok Somodi Maja mellett elsősorban azért esett a választás Végi Diána Laurára, mert az egyéniben jobb teljesítményt nyújtó Sziliczei-Német Rebeka inkább a hosszabb távokon versenyképes, Végi pedig a vegyes váltó kvótaszerzéséért tett sokat.

 

Legfrissebb hírek

325 ezer forintos curlingköveket loptak el a cortinai paralimpiáról

Téli olimpia 2026
2026.03.05. 12:57

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Megérkezett az olimpiai zászló a francia Alpokba

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 12:20

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46

Fürjes Balázs: Sportolni emberi jog, olimpikonnak lenni nem az – a NOB megvédi a női sportolókat

Egyéb egyéni
2026.02.23. 20:18

Sulyok Tamás a magyar olimpiai csapat tagjainak: „Mindannyiukra, kivétel nélkül büszkék vagyunk!”

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 15:43

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
2026.02.23. 13:34
Ezek is érdekelhetik