Korcsolyasport: elhunyt Szabó Krisztián

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2024.07.24. 16:15
Szabó Krisztián (Fotó: Magyar Országos Korcsolyázószövetség)
Ötvenéves korában elhunyt Szabó Krisztián, korábbi rövid pályás gyorskorcsolyázó – a sportágban éveken keresztül a szegediek és a juniorválogatott csapat, illetve gyorskorcsolyasportágban a női válogatott vezetőedzőjeként dolgozott.

 

Rövid betegség után ötvenéves korában meghalt Szabó Krisztiánadta hírül a Magyar Országos Korcsolyázószövetség.

Szabó Krisztián szülővárosában, Debrecenben kezdett el korcsolyázni, rövid pályás gyorskorcsolyázóként képviselte a magyar színeket olimpián, világ- és Európa-bajnokságon, valamint téli universiadén. Tagja volt a 2001-ben Európa-bajnoki bronzérmet szerző férfiváltónak, majd a következő évben indulhatott a Salt Lake City-i téli olimpián.

Sportolói pályafutása után dolgozott a Szegedi Korcsolyázó Egyesület vezetőedzőjeként, tanítványai közé tartozott – többek között – Lajtos Szandra, Jászapáti Petra, Kónya Zsófia és Oláh Bence. Hosszú éveken keresztül irányította a junior short track válogatottat. Az előző szezonban a nagypályás női gyorskorcsolya-válogatott vezetőedzőjeként dolgozott.

Szabó Krisztiánt a Magyar Országos Korcsolyázószövetség a saját halottjának tekinti.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Dávid Sándor sportújságíró

Egyéb egyéni
3 órája

Moon Wonjun megsérült

Téli sportok
2026.03.13. 22:50

Norvég győzteseket avattak a gyorskorcsolyázók összetett vb-jén

Téli sportok
2026.03.08. 18:45

Gyász: 20 évesen elhunyt Borsos Barna, az Újpesti Jégkorong Akadémia U21-es csapatának játékosa

Jégkorong
2026.03.08. 13:16

Gyorskorcsolya: Stolz vezet az első nap után az összetett-vb-n

Téli sportok
2026.03.07. 18:13

Gyorskorcsolya sprint-vb: két holland aranyérem, Bejczi Botond a 24.

Téli sportok
2026.03.06. 22:45

Elhunyt Katona András, olimpiai bronzérmes, fair play díjas vízilabdázó

Vízilabda
2026.03.05. 18:09

„Édesanyámtól hozom a derűmet” – hatvanéves lett Hunyady Emese

Téli sportok
2026.03.04. 07:18
Ezek is érdekelhetik