Téli olimpia: Ukrajna téli ötkarikás játékokat rendezne

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.09.13. 14:17
null
Julianna Tunicka ukrán szánkós (Fotó: Getty Images)
Ukrajna tárgyalásokat kezdeményez a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) egy jövőbeni téli olimpia rendezéséről.

A NOB hétfőn jelentette be az ukrán érdeklődést, hozzátéve: Volodimir Zelenszkij államfő arról tájékoztatta Thomas Bach NOB-elnököt, hogy hamarosan delegációt küld Lausanne-ba. A nemzetközi ötkarikás testület vezetője a hétvégén látogatott Kijevbe, ahol tárgyalt Zelenszkijjel.

A legközelebbi még rendező nélküli téli olimpia a 2030-as, ugyanakkor a pályázati folyamat új rendszere alapján az érdeklődő országoknak a tárgyalások elején még nem kell megjelölniük, melyik eseményért jelentkeznek, és azt sem, milyen helyszínen rendeznének.

A NOB a 2030 és 2038 közötti, három téli játékokat felölő időszakra már folytatott egyeztetéseket Salt Lake Cityvel és Szapporóval, illetve tárgyalt a spanyolokkal is egy Barcelona–Pireneusok-pályázat lehetőségéről.

A bizottság az új, költséghatékonyabb rendszere szerint már nem költséges pályázati munkákat vár, hanem kétoldalú tárgyalások végén dönt egy-egy játékok helyszínéről. Az első így kiválasztott olimpia a 2032-es nyári játékok, melyeket az ausztráliai Brisbane-ben rendeznek majd.

Legfrissebb hírek

Ismét meccs közben esett össze a pályán Christian Eriksen

Minden más foci
2026.06.07. 20:14

Magyarország bronzérmes a minifutball Európa-bajnokságon

Magyar válogatott
2026.06.03. 20:15

Lyonban lehet a hokitorna a 2030-as téli olimpián

Téli sportok
2026.06.01. 20:02

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Minden más foci
2026.05.18. 17:31

Tizenhatodszor lett bajnok a Sahtar Ukrajnában

Minden más foci
2026.05.10. 17:14

Téli olimpia 2038: a svájciak többsége támogatja a rendezést

Egyéb egyéni
2026.05.06. 18:56

„Lehet, hogy visszavonulok” – Lindsey Vonn még nem tudja, mit tartogat neki a jövő

Téli sportok
2026.05.01. 13:36

Az IIHF elnöke aggódik a 2030-as olimpiai hokitorna miatt

Téli sportok
2026.04.30. 18:39
Ezek is érdekelhetik