Tizenhét évesen a világ tetején

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 14:38
null
Mikaela Shiffrin gyerekként nyert világbajnokságot (Fotó: Action Images)
Az ausztriai Schladmingban a nők műlesikló versenyével folytatódott az idei alpesisí-világbajnokság. Az aranyérmet az amerikai Mikaela Shiffrin nyerte az osztrák Michaela Kirchgasser és a svéd Frida Hansdotter előtt. A magyarok közül Berecz Anna szerepelt a legjobban, aki 63. lett, míg a férfi műlesiklás selejtezőjében egyetlen magyar sem ért célba.


Az első futamot Hansdotter nyerte, 17 századmásodperccel előzte meg a finn Tania Poutiainent és 18-cal Shiffrint. De a német Maria Höfl-Rieschnek is csak két tized, a szlovén Tina Mazénak pedig 47 század volt a hátránya.

Amikor a szlovén a második futamban sorra került, akkor Kirchgasser állt az élen, s maradt Maze futama után is, mert több mint fél másodperccel maradt el tőle. Ráadásul Höfl-Riesch rálépett az egyik kapura, s ezzel kiesett.

Shiffrin 37 százados előnye viszont ugyan sokáig apadt, de a célban még mindig maradt belőle 22 század, s így aztán nem csak a vezetést adta át, hanem igencsak magasra tette a lécet Poutiainen előtt. Ezt a finn nem is tudta átugrani, sőt még Kirchgassertől is kikapott, így biztossá vált, hogy lesz hazai érem ebben a számban.

Már csak Hansdotter volt hátra, akinek 18 századmásodperc volt az előnye az amerikai előtt, amely azonban folyamatosan apadt, s a célban már át is csapott mínuszba, sőt a 26 százados vereség azt is jelentette, hogy a svéd lánynak csak a dobogó harmadik foka jutott.

Így Shiffriné lett az aranyérem, aki március 13-án ünnepli majd 18. születésnapját, de már így is volt három vk-sikere az idényben, s mostantól felnőttvilágbajnoknak is mondhatja magát.

A versenyszámban induló 138 versenyző között négy magyar is volt, közülük a legjobban Berecz Anna szerepelt, aki az első futamban 63. lett, Hellner Donáta a 82., Ury Zsuzsanna a 84., Hellner Szelina pedig a 92. helyen végzett, így egyikük sem jutott a második futamba.


ALPESISÍ-VB, SCHLADMING (AUSZTRIA)
NŐI MŰLESIKLÁS

1. Mikalea Shiffrin (amerikai) 1:39.85
2. Michaela Kirchgasser (osztrák) +0.22
3. Frida Hansdotter (svéd) +0.26
...
63. Berecz Anna (magyar) +10.27
82. Hellner Donáta (magyar) +18.51
84. Ury Zsuzsanna (magyar) +19.80
92. Hellner Szelina (magyar) +22.62

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik