Műkorcsolya: Hoffmannék pénteken kezdenek a pekingi GP-döntőben

2010.12.08. 10:54
Címkék
Néhány hete még csak bizakodott, ám november utolsó hétvégéjén végleg megnyugodhatott Hoffmann Nóra. Ami ugyanis eddig csak Sebestyén Júliának sikerült a magyarok közül, az összejött a Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim jégtánc kettősnek is – a magyar duó jégre léphet a pekingi Grand Prix-döntőben, ott, ahová az idei szezon GP-sorozatának hat legjobban szereplő kettőse kap meghívást.

Nem véletlen persze az „összejött" kifejezés használata, hiszen kellett ehhez a vetélytársak bakija, illetve egy-egy rosszabb futása, ám ez mit sem von le a magyar kettős érdemeiből. Merthogy nem érdemtelenül jutott a legjobbak közé, azt a kínai GP-viadalon elért negyedik hely és a moszkvain megszerzett ezüstérem mutatja. Innentől kezdve pedig már valóban minden csak hab a tortán.

Hoffmann Nóráék pénteken – magyar idő szerint késő délelőtt – lépnek először jégre a rövid programjukkal, a keringővel, s ha elfelejtik az egy hónappal ezelőtti pekingi szereplésüket, ahol a lámpaláz és a bizonyítás vágy olyan erősen dolgozott mindkettejükben, hogy futásuk kissé „remegősre" sikerült, már megalapozzák esetleges jó szereplésüket. Pontosabban tovább erősítik tekintélyüket a pontozók körében.

Ám ne legyen kétségünk afelől, hogy ebben a pontozásos sportágban a szezonban remeklő magyar kettős már most, a GP-döntő előtt nagyot nőtt a bírók szemében az előző idényhez képest.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
14 perce

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
33 perce

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
52 perce

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
1 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
1 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
1 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik