Alpesi sí: magyar javaslatnak megfelelően alakítják át a vb szabályait

MTI MTIMTI MTI
2010.06.07. 11:54
Címkék
Elfogadták Kaszó Klárának, a Magyar Síszövetség elnökének szabálymódosító javaslatát a nemzetközi sportági szövetség (FIS) 47. kongresszusán, így az alpesisí-világbajnokságon szinte valamennyi ország sportolója szerepelhet a döntő futamban is.

Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis csak az első viadal 30 legjobbja jutott a fináléba, az új szabályok miatt azonban ezentúl jóval több nemzet síelői versenyezhetnek a nagyobb nézőközönség előtt, ráadásul a döntőket már a televíziós társaságok is élőben közvetítik.

A mob.hu-n olvasható beszámolóból kiderül, hogy a törökországi Antalyában megrendezett tanácskozáson a FIS történetében először került sor olyan módosításra, amikor nem egy sportági nagyhatalom javaslatát fogadták el több mint 50 tagország támogatásával.

Legfrissebb hírek

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
5 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
6 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
6 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
6 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
6 órája

Korszakzárás bajnoki címmel – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
6 órája

Szoros volt a visszavágó, de újra kikapott a Falco – a Bilbao jutott be a férfi kosár Európa-kupa döntőjébe

Kosárlabda
6 órája

Fontos tripla az utolsó pillanatokban, nyert a Monaco a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik