Sífutás: Björgen nyerte Kowalczyk előtt a világkupadöntőt

2010.03.21. 13:56
Címkék
A női 10 kilométeres szabad stílusú hendikepes versennyel zárult a svédországi Falunban a sífutók vk-döntője és egyben az idei világkupaidénye is. A hölgyeknél a norvég Marit Björgen ért először a célba a lengyel Justyna Kowalczyk és a svéd Charlotte Kalla előtt.
A szakadó hóesésben elsőként a világkupadöntő élén álló norvég Björgen indult, az előnye 50 másodperc volt Kowalczykkal szemben, a lengyel után pedig újabb ötven másodperccel két svéd – Anna Olsson és Kalla –, valamint a norvég Kristin Störmer Steira rajtolt.Utóbbiak között voltak inkább izgalmak – hiszen Kowalczyk ugyan eleinte faragott a hátrányából, de jelentősen nem tudott közelebb kerülni a norvéghoz –, ugyanis Steira gyorsan beérte a svédeket, majd olyan iramot diktált, amelyet Olsson nem bírt, így Kallával csatáztak a harmadik helyért.Két kilométerrel a vége előtt, a nagy emelkedőn Steirának Kallától is sikerült meglépnie valamennyire, de aztán a sík terepen a svéd vissza tudott zárkózni és a célegyenesben le is hajrázta vetélytársnőjét, így ő lett a harmadik az összesítésben, ráadásul közel fél percet hozott Björgenen, illetve Kowalczykon.
SÍFUTÓ-VK, FALUN (SVÉDORSZÁG)
A VILÁGKUPADÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE
1. Marit Björgen (norvég) 31:58.0
2. Justyna Kowalczyk (lengyel) +51.9
3. Charlotte Kalla (svéd) +1:12.8
SÍFUTÓ-VK, FALUN (SVÉDORSZÁG) 
A VILÁGKUPADÖNTŐ VÉGEREDMÉNYE  
1. Marit Björgen (norvég) 31:58.0
2. Justyna Kowalczyk (lengyel) +51.9
3. Charlotte Kalla (svéd) +1:12.8


Legfrissebb hírek

Fókuszban a fiatalok: Jurek Gábor a hajrában beállva is bizonyított

Labdarúgó NB I
11 perce

Életmódváltásból ötven kilométeres országos bajnoki cím

Csupasport
40 perce

Női kosár NB I: csaknem hét év után távozik a TFSE vezetőedzője

Kosárlabda
54 perce

Billie Jean King-kupa: párosban is győztünk, „söpréssel” vertük a törököket

Tenisz
1 órája

NS-infó: az olasz klub megvásárolja a magyar U-válogatott középpályás játékjogát

Légiósok
1 órája

Jó hangulatban készül női hokiválogatottunk a hazai vb-re

Jégkorong
1 órája

Sportlövő-vk: Fábián Sára ötödik sportpisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

„Minden meccsen hibázik” – Konatét pécézte ki Carragher a PSG-meccs után

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik