Rövidpályás gyorskorcsolya: reményfutamban a magyar női váltó

MTI MTIMTI MTI
2010.03.27. 14:03
Címkék
Az első fordulóban a harmadik helyen zárt, így a szombaton este sorra kerülő reményfutamokban küzdhet az A döntőbe jutásért a magyar női váltó az olaszországi Bormióban zajló rövidpályás gyorskorcsolya csapat-világbajnokságon.

A Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételű alakulat az A csoportban a végső győzelemre legesélyesebbnek tartott dél-koreaiakkal, valamint a japánokkal és a britekkel vívta meg a selejtezőket.

A viadal honlapja szerint a magyarok a négy távon (500, 1000, 3000 méter és váltó) összesen 22 pontot gyűjtöttek, ezzel a briteket sikerült megelőzniük. A csoportot megnyerő Koreai Köztársaság automatikusan bejutott a vasárnapi A döntőbe, míg a japánok és a magyarok a B csoport kettő órakor kezdődő selejtezőinek 2. és 3. helyezettjével küzdhetnek majd a fennmaradó két A finálés helyért.

A B jelű négyesben a kínaiak visszalépése miatt csak három váltó szerepel, a kanadai, az olasz és a német.

RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, CSAPAT-VB 
NŐK, A-CSOPORT, VÉGEREDMÉNY
1. Koreai Köztársaság 52 pont (A döntős)
2. Japán 29 (reményfutam)
3. Magyarország 22 (reményfutam)
4. Nagy-Britannia 17 (B döntős)
RÖVIDPÁLYÁS GYORSKORCSOLYA, CSAPAT-VB 
NŐK, B-CSOPORT, VÉGEREDMÉNY
1. Kanada 54 pont (A döntős)
2. Olaszország 32 (reményfutam)
3. Németország 23 (reményfutam)

 

Legfrissebb hírek

Nagy Roland az Aston Martin Academyhez igazol

Egyéb autó-motor
11 perce

Kucsera Dániel: Kezdünk visszatérni az idény eleji formánkhoz

Kosárlabda
44 perce

NS-képeslap: Véső úti sportközpont – a szolnoki sport modern otthona

Egyéb egyéni
1 órája

Ismét változott a Mezőkövesd–Budapest Honvéd bajnoki kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
1 órája

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
1 órája

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
2 órája

Vívás: Horváth Lotti megvédte címét, másodszor is világbajnok!

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik