Rövid pályás gyorskorcsolya: nem jutottak négybe a magyarok

2010.03.27. 21:27
Címkék
Minimális különbséggel maradt le a magyar női csapat a továbbjutásról a rövid pályás gyorskorcsolyázók bormiói csapat-világbajnokságán.

Olaszországban nem volt esélye a magyar női csapatnak a hazaiakkal szemben...

A Huszár Erika, Heidum Bernadett, Darázs Rózsa, Keszler Andrea, Lajtos Szandra összetételben versenyző együttes végig jól tartotta magát a bormiói világbajnokságán első napján – olyannyira, hogy a délután reményfutamok során az utolsó szám, a váltóverseny előtt ugyanannyi ponttal állt, mint az olasz csapat (a japánok elsősége nem forgott veszélyben).

A feladat tehát adva volt: a váltóban a hazaiak előtt kellett végeznie a mieinknek. A jégen ez így is történt, hiszen Heidum Bernadették a harmadik helyen zártak, míg az olaszok az utolsó helyen, csakhogy az olasz(!) starter a futam végén kizárta a magyarokat.

„Erika rögtön a rajt után elesett, s valóban nem tudta leváltani a társát. Csakhogy ez később megesett az olaszokkal is, őket mégsem zárták ki. Arról nem is beszélve, hogy a szabályok értelmében a huszadik bójáig történő esés, bukás esetén a futamot vissza kell lőni. Ez utóbbi miatt vagyunk rendkívül csalódottak, hiszen a lányok álma, célja az volt, hogy bejussanak a legjobb négy közé a csapat-világbajnokságon" – tájékoztatott Darázs István csapatvezető.
A csapat így nem kapott pontot az utolsó futamon, s így végül az utolsó helyen végzett – a harmadik és negyedik helyezettek kerültek a B-döntőbe.

CSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG 
REMÉNYFUTAM A LEGJOBB NÉGY KÖZÉ KERÜLÉSÉRT
 1. Japán 39 pont, 2. Olaszország 28, 3. Németország 26, 4. Magyarország 24
Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a legendás diszkoszvető, Bugár Imre

Atlétika
1 perce

Húszévesnek érzi magát a sérüléssel bajlódó Lenzsér Bence

Labdarúgó NB I
37 perce

Madridban is sokat érhet Varga Barnabás gólérzékenysége

Európa-konferencialiga
55 perce

NBA: a Thunder ismét első nyugaton, Jokics tripla duplával vezette győzelemre a Denvert

Amerikai sportok
1 órája

Női kézilabda: szerződést hosszabbított az Esztergom balszélsője

Kézilabda
1 órája

Schmidt Ádám: Soha nem látott egység alakult ki a magyar sportban

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Connor McDavid öt ponttal járult hozzá az Edmonton sikeréhez

Amerikai sportok
1 órája

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
2 órája
Ezek is érdekelhetik