Fischbacher halászta el az aranyat Vonn elől

Vágólapra másolva!
2010.02.20. 21:17
null
Fischbacheré az arany (Fotó: Reuters)
Címkék
Szombaton a női szuperóriás-műlesiklást rendezték meg a téli olimpián alpesi síben. Az aranyérmet meglepetésre az osztrák Andrea Fischbacher szerezte meg. A toronymagas esélyes Lindsey Vonn kénytelen volt beérni a bronzéremmel, miután a szlovén Tina Maze is megelőzte őt.

Az ötvenhárom induló közül elsőként az amerikai Julia Mancuso vágott neki a távnak, aki négy éve olimpiai aranyig, Vancouverben pedig már két ezüstig jutott. Hogy jó formában van, azt mostani futamával is bizonyította, hiszen 1:21.5-ös idejét sokáig megközelíteni sem tudták a többiek.

Pedig ő sem ment tökéletesen, de ez a pálya – mint már a lesiklásban is kiderült – nagyon nehéz a hölgyek számára. A következő tíz versenyző közül öten estek ki. A legközelebb a német Stechert került Mancusóhoz, de ő is hét tizeddel volt lassabb nála.

Igaz, a szakág specialistái még csak ezután következtek. Elsőként a kombináció olimpiai bajnoka, a német Maria Riesch jött, aki a pálya felénél még héttizedes hátrányban volt, ám a célba – ez is jelezte, hogy az amerikai sem volt precíz – már négyszázados előnnyel érkezett, át is vette a vezetést.

Ezt követően inkább a harmadik hely forgott veszélyben: előbb a svájci Dettling, majd a francia Jacquemod került egyre közelebb Mancusóhoz. Előznie azonban a lesiklás bronzérmesének, az osztrák Görglnek sikerült, igaz, ő a vezetést is átvette 36 századdal.

Rögtön utána következett a lesiklás győztese, az amerikai Lindsey Vonn. Volt, amikor már hét tizeddel is jobb volt az ideje az osztrákénál, végül aztán „csak" újabb 26 századot javított a legjobb időn. Már-már elkönyveltük volna, hogy megvan az újabb olimpiai aranyérme, amikor jött az osztrák Fischbacher, aki elképesztő időt repesztett: háromnegyed másodpercet vert Vonnra!

Hihetetlen fordulat, mert egyrészt az osztrákok az olimpián eddig igencsak gyengélkedtek, másrészt azt ugyan lehetett tudni, hogy Fischbachernek ez a legjobb száma, ebben nyert már vb-érmet és világkupa-futamot is, most azonban nem ő számított a „sógorok" legjobbjának.

Vonn-nak aztán még az ezüstje is elúszott, mert a szlovén Tina Maze be tudott jönni kettejük közé. Ő volt az utolsó a sorban, aki esélyesnek számított – bár a harmincadik induló, az olasz Johanna Schnarf beért a negyedik helyre, ezt követően már nem történt változás az élmezőnyben.

Két magyar versenyző is rajthoz állt: Berecz Anna 46-os rajtszámmal indult, de a pálya elején sajnos kiesett, szerencsére a magyar lánynak nem történt nagyobb baja. A másik magyar, a Vancouverben most debütáló Döme Zsófia ötvenedikként vágott neki a pályának, és ő szerencsésebben járt: szűk kilenc másodperces hátránnyal a 36. helyen ért célba.

 VANCOUVER 2010
ALPESI SÍ, NŐI SZUPERÓRIÁS-MŰLESIKLÁS  
  1. Andrea Fischbacher (osztrák) 1:20.14
  2. Tina Maze (szlovén) +0.49
  3. Lindsey Vonn (amerikai) +0.74
  4. Johanna Schnarf (olasz) +0.85
  5. Elisabeth Görgl (osztrák) +1.00
  6. Nadia Styger (svájci) +1.11
...  
36. Döme Zsófia (magyar) +8.95
      Berecz Anna (magyar) kiesett


A TELJES EREDMÉNYLISTÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK.

Legfrissebb hírek

NB I: Ferencváros–Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
10 perce

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
18 perce

Szuperliga: Topolyai SC–Szpartak Szubotica

Minden más foci
20 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: zovábbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
32 perce

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
38 perce

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévot állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
1 órája

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
1 órája

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik