Nem sokat ünnepelhetik az újévet a sífutók, hiszen az esztendő első napján rajtol majd a Tour de Ski, amelyet negyedik alkalommal rendeznek meg. Létrejöttét a sífutás egyre hanyatló népszerűsége indokolta, és 2007-ben rendezték meg először a nagy kerékpáros körversenyek mintájára.
A versenyzők hét szakaszon, három ország öt helyszínén teljesítik a férfiak számára 102, a hölgyeknek 60 kilométeres távot. A szakaszok hossza különböző, az 1.2 kilométeres sprinttől a 20 km-ig más-más stílusú (klasszikus és szabad) versenyeket rendeznek, amelyeken a kerékpáros körversenyekhez hasonlóan időjóváírásokat is kapnak legjobbak.
A Tour de Ski szerves része a világkupa-sorozatnak, a végső győztes 400 ponttal gazdagodik, de a különböző szakaszok nyertesei is kapnak pontokat – amennyiben az összeset teljesítik. Hogy mennyire nagy jelentősége van a világkupában ennek a sorozatnak, azt jelzi az is, hogy a férfiaknál mindig az nyerte meg az összetettet, aki a Tour de Skit is.
A férfiaknál eddig a német Tobias Angerer, a cseh Lukás Bauer és a svájci Dario Cologna győzött, míg a hölgyeknél az elsőt és a harmadikat a finn Virpi Kuitunen, a középsőt pedig a svéd Charlotte Kalla nyerte. A felsorolásból is kitűnik, hogy a leginkább sífutó-nagyhatalomnak számító norvégoknak még soha nem sikerült győzniük, de idén övék az első számú favorit, hiszen a tavalyi második, a vk-ban vezető, korábban főleg szabadstílusban jeleskedő norvég Petter Northug, a tavaszi három hosszabb távon begyűjtött világbajnoki címe után idén már sprintversenyen és klasszikus stílusban is tudott versenyt nyerni.
A hölgyeknél jóval kiegyenlítettebb a mezőny, nagy kérdés az is, hogy az olimpia évében ki mennyire koncentrál majd erre a versenyre: az összetett világkupa-éllovasa, a norvég Marit Björgen például el sem indul. Távollétében talán a lengyel Justyna Kowalczyk tűnik a legsokoldalúbbnak.
A Tour rajtja január 1-én a németországi Oberhofban lesz, majd ugyanitt folytatódik két nappal később. A mezőny ezek után Csehország fővárosába, Prágába költözik, ahol január 4-én rendeznek sprintversenyt, majd a sorozat január 6-án az olaszországi Cortinában, 7-én Toblachban, majd 9-én Val di Fiemmében folytatódik, hogy aztán 10-én ugyanitt fejeződjön be egy speciális 9, illetve 10 kilométeres szakasszal, ahol a versenyzőknek az utolsó kilométereket egy lesiklópályán kell majd teljesíteniük – felfelé.