Síbalesetek megelőzése (1.)

FEJÉR GYÖRGYFEJÉR GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2003.12.20. 22:16
Címkék
A két részből álló sorozat tartalma:

Felkészületlenség veszélyei
Pillanatnyi állapotból fakadó veszélyek
Felszerelésből fakadó veszélyek
Sípálya veszélye
Sípálya szabálya
Baleset esetén

Felkészületlenség veszélyei
Pillanatnyi állapotból fakadó veszélyek
Felszerelésből fakadó veszélyek
Sípálya veszélye
Sípálya szabálya
Baleset esetén



A biztonsági kötések és a bokát szorosan körülfogó sícipők sem tudják minden esésnél százszázalékosan nem vagyunk teljesen védettek a sérülésekkel szemben! Sajnos az esések kis hányadánál csonttörés és izületi roncsolódás is bekövetkezhet. A síelő ilyenkor nem tudja folytatni a síelést, hanem 4-8 hét kényszerpihenőre van ítélve, otthon az ágyban. Ezen kívül a biztosítás ellenére -ha csak a munkából való kiesését számítjuk- jelentős anyagi veszteség is éri őt, egy sítábor árának többszöröse vész el ilyenkor.

A baleseti statisztikák elemzéséből kiderült, hogy a nagy sérüléssel járó síbalesetek kockázata jelentősen csökkenthető! Ehhez persze a síelőknek tisztában kell lenniük azzal, hol és mikor vannak fokozott veszélynek kitéve! Ez azt jelenti, hogy aki ezeket a szempontokat figyelembe véve síel, a sérülésének kockázata akár kisebb is lehet, mintha az utcán közlekedne. Jómagam 33 éve koptatom a sípályákat, de hál' istennek eddig megúsztam a lábtörést és hasonlókat! Sőt, még esésből következő síléc és síbot törésem sem volt.

Tekintsük át ezeket a kockázati tényezőket, és igyekezzünk végiggondolni az elkerülés lehetőségeit.


Felkészületlenség veszélyei
Sport nélküli életmód: Aki soha nem sportolt semmit, jobban kell vigyáznia magára: az izmok és a csontok sérülékenyebbek, kisebb esés is húzódással járhat. Az idegrendszer és a testi épséget védő reflexek lassúbbak, kevésbé megbízhatóak. Az ebből fakadó kockázat az életkor előrehaladtával sajnos nő.
A veszély csökkentése: Feltétlenül javasoljuk a sítábor előtti előkészítő "száraz" felkészülést, általános kondíciófejlesztést, nyúlékonyság, rugalmasság fejlesztést. Akinek ez elmaradt, fokozottan figyeljen a többi baleseti tényezőre!
Nullkondíció: Aki korábban rendszeresen sportolt, számíthat valamennyi kondícióra, de ha a megelőző időszakban egy hónapnál több kihagyása volt, a szervezete ebből már valószínűleg sokat "elfelejtett"!
A veszély csökkentése: Ugyanaz, mint az előző: száraz felkészülés + fokozott figyelem!
Súlyfelesleg: Ez sajnos a baleseti statisztika szerint nagyon erős veszélyeztető tényező! Ez azzal magyarázható, hogy a testi épséget védeni hivatott reflexek a nagyobb testtömeget eséskor már nehezen, vagy egyáltalán nem tudják megfelelően irányítani.
A veszély csökkentése: A nagyobb testre tehát sokkal jobban kell vigyázni, ugyanolyan módokon, mint az előzőekben: száraz felkészüléssel + fokozott figyelemmel!


Pillanatnyi állapotból fakadó veszélyek
Alkohol: Az alkohol hatása a gépkocsivezetésből már ismert. Ugyanez a probléma itt is: Egyszerűen kikapcsolódnak azok a testet védő reflexek, amelyek hiányát nem is érzékeli a pityókás síelő. Talán azt érzi helyette, hogy bátrabb... A sípályán nem szondáztatnak és nem büntetnek, de a veszély semmivel sem kisebb!
A veszély csökkentése: Az alkohol nem a sípályára való! Este a bejövetel után, mértékletes mennyiségben senkit sem veszélyeztet!

Első nap: Megfigyelték, hogy a legelső nap sűrűbben fordulnak elő töréses, roncsolódásos balesetek. Ennek az oka, hogy a szervezet még nem alkalmazkodott a számára szokatlan terheléshez. Ugyanaz a mennyiségű síelés lényegesen nagyobb fáradtságot vált ki, mint egyébként, lényegesen lelassítva ezzel a reflexeket! A szokásos mozdulat-beidegződések sem működnek még teljes mértékben.
A veszély csökkentése: Az előkészítő szárazedzés sokat könnyít ezen az átálláson. Fokozott figyelmet tanácsolunk ilyenkor, és kerüljük a teljesítőképességünket végsőkig igénybevevő pályaszakaszokat, helyzeteket! Az első nap a "besíelésé"!

Hideg, bemelegítetlen izmok: Síeléskor sokszorosára ugrik az izmok oxigén-igénye. A szervezetnek időre van szüksége, amíg az izmok hajszálerei kitágulnak! Több hormon is feldúsul ilyenkor a véráramban, és az egész idegrendszer felkészül az igénybevételekre. Ehhez a folyamathoz időre van szükség. E nélkül fokozott veszélyben vagyunk, hiszen a reflexeink "rozsdásak", az izmok az elégtelen vérellátás következtében, talán épp egy kritikus pillanatban hagynak cserben bennünket! Esetleges eséskor olyan mértékig is megrántódhatnak bizonyos izmok, hogy a felkészületlen, nyújtatlan izom részlegesen vagy teljesen elszakadhat! Ugyanez a helyzet az izületekkel: az izületi folyadék ideiglenes hiánya miatt nagyobb az izületi sérülések kockázata!
A veszély csökkentése: Az előkészítő szárazedzések után gyorsabban áll "bevetésre" a szervezet. Másfelől bemelegítő tornát javasolunk, minden kijövetelkor 5-10 percet, amely minden izomcsoportot kíméletesen megnyújtogat, elődolgoztat. Harmadrészt pedig tanácsoljuk az első két menetben kerülni a szélsőséges erőfeszítéseket igénylő pályaszakaszokat!

Nagy sebességű síelés: Ez hasonló probléma, mint amikor a gépkocsivezetőkre mondják, hogy "nem az útviszonyoknak megfelelően vezette az autóját". A "veszélyes sebesség" mértéke tehát függ a pályaviszonyoktól, de függ a síelő tudásától, reflexei állapotától is. Általánosan mondhatjuk, hogy a sebesség növekedtével hatványozottan nő a veszélyes esések kockázata! Amikor azt tanácsoljuk valakinek, hogy óvatosan síeljen, akkor elsősorban arra gondolunk, hogy semmiképpen se engedje a síjét a számára veszélyes sebességre felgyorsulni! Aki nem tudja szabályozni a sebességét, vagy ez a sebességszabályozás időnként kihagy, az ugyanolyan veszélyben van, mint egy autó, amelynek nem jól működik a fékje!
A veszély csökkentése: A síoktatáskor a legfontosabb szempontként kezeljük, hogy ki-ki 100 %-osan képessé váljék a sebessége szabályozására, lehetőleg nehéz körülmények között is! A gyerekeket nem is engedjük addig lejtős pályára, ameddig nem látjuk a biztos fékezési képességét! Azoknak a felnőtteknek, akik e készség nélkül önállóan szeretnének síelni, azt tanácsoljuk, hogy feltétlenül olyan sípályát válasszanak, ahol nem jelent gondot a lefékezés! Akiknek először van a lábukon sí, ez a teljesen vízszintes terepnek felel meg.

Kialvatlanság: Sok szó esett eddig a testi épséget védő reflexekről. Nagyon fontosnak tartjuk e reflexek jó állapotát. A kialvatlanság is lassítja ezeket a reflexeket!
A veszély csökkentése: Semmilyen más mód nincs a megfelelő megelőzésre, mint az elegendő alvás! Kávé és egyéb szerek balesetmegelőző hatása kétséges! Azt mondhatjuk, hogy inkább rontják a helyzetet, mert csupán megtévesztik az illetőt, hogy reálisan érzékelje a fáradtságát! Aki mégis álmosan szánja rá magát a síelésre, tanácsunk szerint ne aznap tegye próbára a sítudása végső határát!

Figyelmetlenség: Talán meglepő, hogy a síbalesetek nagy hányada pusztán arra vezethető vissza, hogy az illető nem abba az irányba nézett, amelyik irányba haladt...
A veszély csökkentése: Bárki áll is a pálya szélén, bárhogy szólongat is, a körülnézésnek, a hátranézésnek akkor jött el az ideje, amikor a sí már megállt!

Virtuskodás: Sajnos ez is sok baleset forrása! Mindannyian tudjuk, hogy a sítudásunkat csodáló szemekből sohasem elég! Mégis rendszeresen tapasztaljuk, hogy aki erre túlságosan "rájátszik" az sokkal inkább az esni tudásáról győzi meg a körülállókat.
A veszély csökkentése: Tanácsunk szerint ne vállaljon senki nehezebb "figurákat", csak azért, mert gyönyörködő szemek kísérik minden mozdulatát! Különösen ne a felvonónál állók sora előtt 1 méterrel rántsa be valaki a porfelhőt hintő, bravúros vészféket! Minden sítáborban látok olyan vészfékezést, amely egy apró hiba következtében a sorban állók lábai között ér véget! Néha csak az őrangyalok lélekjelenlétének tulajdonítható, hogy nem egy gyanútlanul sorban álló ember sípcsontja bánja!


Felszerelésből fakadó veszélyek
Rossz kötésbeállítás: A mai kötések elsődleges feladata, hogy ne csak a sícipőt rögzítse a lécre, hanem nagy esésnél engedje leesni azt. Így akadályozza meg, hogy a síléc a törés vagy rándulás mértékét meghaladó mértékben csavarjon vagy rántson a lábszáron. Baj, ha a kötés nincs megfelelően beállítva, mert ilyenkor a sí indokolatlanul is gyakran leválik, vagy -a másik szélsőséges esetben- hatalmas esésnél sem old le.
A veszély csökkentése: A kötés biztonsági beállítását síszervizekben, szakműhelyekben kell beállítatni, természetesen a sítábor előtt, de minimálisan évenként egyszer. Aki ezt sajnálatosan elmulasztotta, annak a kötését az oktatók valamelyike kérésre beállítja. Az oktatók helyszíni beállítása sajnos nem tud olyan pontos lenni, mint a szakműhelyben végzett beállítás!

Nem megfelelő sícipő: Okozhat még balesetet a nem megfelelő méretű cipő is, mert a láb, amelyet végső fokon irányítunk, nem kapcsolódik elég szorosan a sícipőhöz, ezáltal a síléchez sem. A lábnyomorgatós sícipők pedig sok szenvedést okoznak, emiatt az illető kevésbé tud figyelni.
A veszély csökkentése: Tanácsoljuk, hogy vásárláskor vagy kölcsönzéskor mindenki keresse meg a lábára jól illő sícipőt! A két számmal nagyobb sícipőbe kényszerűségből felvett három pár zokni nem pótolja a láb és a sícipő közötti szoros, de mégis kényelmes kapcsolatot! Ha a bokát nyomorgatja vagy feltöri a cipő, minél előbb puha pólya-ragasztással kell elejét venni, hogy a helyzet tovább romoljon! Nem baleseti forrás, mégis megjegyezzük, hogy a nem eléggé döntött sícipőkben lényegesen nehezebb a sítanulás.

Életlen, gondozatlan sí: Nem nagy veszélyforrás, mégis érdemes megemlíteni. A sí "kormánya és futóműve" az él, a kantni. Az esetleges kövek tehetnek arról, hogy ez gyorsabb, vagy lassabb ütemben kopik, élét veszti. A síelő ennek előrehaladtával egyre kevéssé tudja uralni a sí futását, ha a hó a keményebb fajtából való. Rontja az irányíthatóságot a sí műanyag talpán sokasodó és mélyülő karctömeg is.
A veszély csökkentése: A síszervizek többségében sítalp felújítást is vállalnak. Ez abból áll, hogy a talpat és a kantnit csiszológéppel felcsiszolják, ezáltal a kantni újra éles, a talp pedig újra sima lesz. A mély barázdákat olvasztott műanyaggal pótolják.

Folytatjuk.

Forrás: www.sielok.hu
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik