Sebestyén újra harmadik

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.11.09. 22:05
Címkék
Úgy tűnik, Sebestyén Júlia új kűrje elnyerte a pontozók tetszését, hiszen a Skate Canada után a Gelsenkirchenben megtartott Bofrost-kupán is a szabadon választott gyakorlatának köszönhetően lépett fel a dobogóra.
Bajnoknőnk a Nyikolaj Morozov által koreografált tangójával a második helyet szerezte meg a kűrben, és ezzel összetettben az ötödikről a harmadik helyre lépett előre. Az ugrásban (Németországban nem voltak kötelezők, helyettük ugróversenyt tartottak) még az élen végző olasz Carolina Kostner a kűrben nem tudta megtartani első helyét, a dobogóról is lecsúszott, a győzelmet a pazarul korcsolyázó, pénteken csak negyedikként végző kanadai Joannie Rochette szerezte meg. Sebestyén legközelebb a hét végén Párizsban sorra kerülő Trophée Lalique-en indul.A jégtáncosok között az originál programban Hoffmann Nóra és Elek Attila az ötödik helyet szerezte meg, és ezt a pozíciót a kűrben is sikerült megtartania.Grand Prix-sorozat, 3. állomás, Kína-kupa, Peking
Párosok (10 induló). Végeredmény: Hszüe Sen, Csao Hung-po (kínai) 189.28 pont, 2. Csing Pang, Csien Tung (kínai) 179.70, 3. Petrova, Tyihonov (orosz) 165.58, 4. Zagorska, Siudek (lengyel) 158.59, 5. Inoue, Baldwin Junior (amerikai) 147.84, 6. Volosozar, Harcsenko (ukrán) 129.85

Bofrost-kupa
Nők (6 induló). Végeredmény: 1. Joannie Rochette (kanadai) 3.0, 2. Pöykiö (finn) 4.0, 3. Sebestyén Júlia (magyar) 4.5
Jégtánc (7). Végeredmény: 1. Marie-France Dubreuil, Patrice Lauzon (kanadai) 2.0, 2. Winkler, Lohse (német) 2.5, 3. Faiella, Scali (olasz) 4.5, …5. Hoffmann Nóra, Elek Attila (magyar) 7.5
Legfrissebb hírek

„Minden alkalommal pontosan tudom, miért húzok futócipőt” – interjú az örökmozgó Maráz Zsuzsannával

Képes Sport
9 perce

Klub-vb: Kiss Lászlót másolta Musiala

Klub-vb
46 perce

Gercsák Szabina nyolcaddöntős a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
53 perce

Amerikai meglepetésgyőztes az év harmadik kiemelt golfversenyén, a US Openen

Egyéb egyéni
1 órája

Bánhidi Bence további három évig a Szeged kézilabdázója

Kézilabda
1 órája

McLaren-bumm és Russell-győzelem – a Kanadai Nagydíj sajtóvisszhangja

F1
1 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
1 órája

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2 órája
Ezek is érdekelhetik