Barátság és üzlet

Vágólapra másolva!
2013.07.16. 17:07
Elég gyorsan meg lehet unni az uborkát, ha épp szezonban van. Persze úgy istenigazából nincs is okunk picsogni a pangás miatt, hiszen igazoltunk...

Elég gyorsan meg lehet unni az uborkát, ha épp szezonban van. Persze úgy istenigazából nincs is okunk picsogni a pangás miatt, hiszen igazoltunk már játékost és nem is akármilyet. Amiért mégis lehet hiányérzetünk az az, hogy csatár bizony még nem érkezett és így már megint úgy indulunk neki az előszezonnak, hogy legalább egy meghatározó játékos lemarad a csapattal való közös felkészülés lehetőségéről. Azaz helyesbítek: legalább kettő. Hiszen Paulinho is vakáción van még a Konföd-kupa és az eltérő ritmusú dél-amerikai klub-kalendárium miatt. Az előszezon amúgy már egy hete robog - a srácok nagyban edzenek, sőt már az első barátságos meccsünket is letudtuk a hétvégén. Egy, a nyilvánosság kizárásával megrendezett találkozón 3-2-re vertük a harmadosztályú Brentfordot. Olyannyira zárt ajtós volt a dolog, hogy képeket sem tudok mutatni. Engesztelésként megkaptátok az évtized legviccesebb Kaboul-fotóját a pénteki edzésről.

BRENTFORD

Amit tudni lehet az a következő: Bale és Defoe (2) szerezték a góljainkat. 1-0-lal nyitottunk, de még a szünet előtt fordított a Brentford - a vezető góljukat egy Caulker-kezezés okán megítélt büntetőből érték el. A legfontosabb adat kétségkívül az, hogy Kaboul a második félidő egészében pályán volt - ami idő alatt nem kaptunk gólt. Két különböző tizenegyet küldött ki AVB a szünet két oldalán:

1. félidő - Friedel, Naughton, Dawson, Caulker, Rose, Mason, Huddlestone, Bentaleb, Lennon, Bale, Obika.

2. félidő - Archer, Smith, Kaboul, Vertonghen, Stewart; Parker, Carroll, Sigurdsson, Townsend, Defoe, Ceballos.

Még mielőtt túl nagy jelentőséget tulajdonítanánk Adebayor és Clint távollétének gondoljunk arra, hogy például Lloris, Walker és Benny sem volt jelen. Amit viszont jelzésértékűnek vehetünk az Kaboul és Jan egymás mellett történő szerepeltetése - ez talán jelenthet valamit arra vonatkozóan, hogy AVB melyik két emberrel képzeli el a védelmünk közepét alapesetben. Érdekességként megemlíthető, hogy az első félidős csapatunk 100%-ban angolszász volt - és eléggé könnyen ki lehetne hozni a két garnitúrából egy színtiszta angol tizenegyet is. (És megkockáztatom, hogy a minőség is elmenne egy jó Championship szintnek.) Ez azért kellemes körülmény, akkor is ha az első csapatban egyre hangsúlyosabban támaszkodunk a szigeteken kívülről érkező játékosokra.

SWINDON, COLCHESTER & HONG-KONG

Ma is lesz meccs, sajnos azonban ezt sem láthatjuk - arra azonban jó esély van, hogy holnap meg tudjuk nézni a gólokat. A Swindon Town erős kis csapat, feljutottak a másodosztályba, akár élvezetes sörmeccs is kerekedhet belőle. Egyébként épp edzőt keresnek és Tim Sherwood is a jelöltek között van (ugye jelenleg a mi fiataljainkat pallérozza). A Colchester United elleni átmozgató labdázásra pénteken kerül sor - közvetítésről ne is álmodozzunk, de remélhetőleg a gólokat ebben az esetben is megmutatják majd nekünk. Mindkét alkalommal este 8 órakor kezdenek a fiúk.

Július 24-én már Dél-Kínában fogjuk kergetni a bőrt - magyar időszámítás szerint délben a Sunderland, majd az eredmény függvényében 27-én vagy délben, vagy délután fél háromkor játszunk vagy a City, vagy a South China FC ellen (utóbbi a helyi testvérklubunk). (Ha már testvérklubok: dél-afrikai véreink, avagy a Supersport United 2-0-ra legyőzte a náluk haknizó Pellegrini-brigádot.)

A Kínába utazó keretünk így fest (kisebb változtatások még elképzelhetőek):

Kapusok - Lloris, Friedel, Gomes.

Védők - Walker, Naughton, Assou-Ekotto, Vertonghen, Dawson, Caulker, Kaboul, Rose.

Középpálya - Lennon, Townsend, Bale, Huddlestone, Dembele, Sandro, Parker, Livermore, Carroll, Sigurdsson, Holtby.

Csatárok - Dempsey, Defoe, Adebayor.

Jó hír, hogy Sandro már a srácokkal megy - ez akkor is fontos, ha pályára lépni aligha fog. A közös edzés nagyszerű előrelépés ahhoz képest, hogy októberre vártuk a felépülését. Lehetséges, hogy jóval korábban visszatérhet majd a csapatba - még az augusztus sem kizárt. Paulinho az ázsiai túra alatt még a Copacabanán fog homokvárakat építeni. Továbbá, ha netalántán leigazolnánk Bentekét a héten akkor is kérdéses, hogy a csapattal tartana Hong-Kongba.

PLETYI

Ha már szóba került Benteke: jelenleg talán ő a legrealisztikusabb célpontunk a csatárposzt megerősítésére. Nem egy világverő ász, és egy tragikus Villából lógott ki felfelé. De jobbat nehéz lenne találni a piacon (mármint olyat, aki elérhető a számunkra is), hiszen mégis benne van már a lábában és a fejében egy PL-szezon - nem a nulláról indul. Ellenben a védők még aligha ismerték ki minden trükkjét. Erejét tekintve Drogba-kategória, pimaszul fiatal és relatíve széles skálán mozognak a szerzett góljai. Oké, a 20 millió font eléggé meredek (a 25 meg pláne az lenne) - de sajnos el kell fogadni, hogy megszaladtak az árak a PL-piacon. Bazírozhatnánk egy ismeretlenebb srácra valamelyik kontinentális ligából - de a bizonytalansági tényező közel annyival lenne magasabb, mint amennyivel Benteke többe kerül. Rövidre fogva: én örülnék ha nálunk folytatná. Motivációnak nem lesz híján, hiszen be akarja biztosítani a helyét a belga válogatottban a jövő évi VB-re. Továbbá a csatártársak részéről is lesz nyomás rajta, hiszen Defoe és Ade a tavalyi botladozás ellenére is minőségi focisták.

Akiről még sokat olvashattunk az utóbbi hetekben az egy Chadli nevű balszélső a Twentéből. Valami rémlik még a BL-szezonunkból, mintha szerzett is volna egy gólt a Lane-en, de olyan mély nyomot nem hagyott bennem. Az arab srác a Basel jobbszéléről jobban tetszett - bár lehet, hogy csak azért mert frissebb az élmény és ráadásul kiejtettek minket.

A két horvát siheder közül az egyik, Jedvaj a védő aláírt a Romához - kb. 5 millió fontjába fájt az olaszoknak. Ami őszintén szólva szerintem kurva sok egy 17 éves középső védőért. Mennyibe is került Vertonghen? Nem bánom, hogy lemaradtunk róla, mert ennyi pénzért túl nagy a kockázat. Halilovic-ban már több fantáziát látnék, érte nem is tartanám olyan túlzónak az 5 millát - a youtube-on keringő videók alapján vagy 3-4 évvel előzi a kortársait. A youtube persze szereti a bolondját járatni az emberrel, de akkor is impozánsak a srácról összevágott klipek. Még talán nem ment el a hajó, de az sem lesz tragédia, ha máshol köt ki.

ÜZLET

Bale barátunk szépen, egyenletesen emelkedik a reklámpiac húbazdmegoszférájába. Aki mostanában a New York-i Times Square-en sétálgat még belefuthat az alábbi poszterbe:

"The Premier League is coming to NBC Sports."

Az amcsi NBC csatorna vele reklámozza a PL-közvetítéseket. A Times Square-t övező homlokzatok minden bizonnyal a világ legdrágább és leginkább szem előtt lévő reklámfelületei. A Klub PR-osztálya alighanem kollektíven elájult a gyönyörűségtől, amikor először megtudták, hogy mire készülnek a jenkik. Ezzel még nem merítettük ki a utóbbi napok globális Bale-fertőzés illusztrálását, ugyanis a FIFA14 borítóján is viszontláthatjuk szeretett fiunkat bizonyos Lionel Messi társaságában:

Ez csak az egyik borító, de akkor is nyilvánvaló, hogy milyen jól fest egymás mellett a Barca és a Tottenham meze. Remélhetőleg nemsokára nemcsak a virtuális térben keresztezheti egymás útját a két csapat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik