Magyar táncosok először a brit tehetségkutató döntőjében - videó

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.06.02. 12:04
null
Az Attraction csapata, balról a második Szűcs Zoltán (Fotó: Facebook.com/Attraction.Shadow.Theatre.Group.FanPage)
Ami nem sikerült a kosárakrobatáknak és egy másik tánccsapatnak, azt megcsinálta az Attraction! Állva tapsolt nekik a zsűri.

A Britain's Got Talent televíziós tehetségkutató műsor 7. évada hozta meg a nagy áttörést a magyar indulóknak: az árnyékszínházas produkcióval induló magyar Attraction tánccsapat bejutott a döntőbe! Ez korábban nem sikerült sem a nagyszerű Faceteem kosárlabda-akrobatáinak, sem az újdonsült döntősökkel együtt induló Freeslusion tánccsapatnak.

Az Attraction érzelmes és kiválóan felépített előadása azonban nem csak a zsűrit vette le a lábáról – akik a stúdióban ülő több száz nézővel együtt felállva tapsoltak – hanem a tévék előtt ülő szavazókat, akik a döntőbe juttatták az est egyetlen nem brit indulóját (az ifjú énekes, Jordan O'Keefe mellett).

Az Attraction csapat vezetője, Szűcs Zoltán ezúttal saját életét is beleszőtte a sztoriba, az előadást pedig „az összes édesanyának" ajánlották – írták az adás előtt Facebook-oldalukon.

Az Attraction döntőt érő előadása:

A produkció olyan átütő siker lett, hogy még a műsor atyja, a zsűri igencsak szőrösszívű első embere, Simon Cowell is elérzékenyülve gratulált: ahogy mondta, a magyarok elhitték, hogy döntőbe juthatnak, sőt akár nyerhetnek is, és ez elengedhetetlen volt a sikerhez, a nézők szavazatainak megszerzéséhez.

„Az árnyékszínházról ezután már mindenkinek az Attraction fog eszébe jutni, ami a tévékben valaha látott legelképesztőbb produkció volt" – méltatta a zsűri a magyar csapatot.

Legfrissebb hírek

„Isten látta, mennyit dolgoztunk” – Zverev édesanyja előtt tisztelgett a US Open-döntő után

Tenisz
2026.09.14. 10:16

Férfi torna Eb: utolsó lett a magyar válogatott a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.23. 17:47

Vb 2030: a spanyol sportminiszter szerint a döntőt Spanyolországban kell megrendezni

Foci vb 2026
2026.08.06. 16:43

A FIFA vizsgálatot indít az argentinok ellen a vb-döntőben történtek miatt

Foci vb 2026
2026.07.20. 18:14

Vb 2026: hat évtized alatt az argentin a második csapat lövés nélkül

Foci vb 2026
2026.07.20. 16:02

Sinner újra megmutatta, miért a világ legjobbja, Zverev egyre veszélyesebb – a wimbledoni döntősök nyilatkozatai

Tenisz
2026.07.12. 22:25

Justin Bieber is fellép a vb-döntő félidejében

Foci vb 2026
2026.07.08. 22:35

Matajsz Márk: A teher már lekerült rólunk

Vízilabda
2026.06.11. 12:30