A német válogatott ellátogatott Auschwitzba - képek

2012.06.02. 11:51
null
A német válogatott küldöttsége az egykori auschwitzi haláltáborbor helyén emlékezett (Fotók: sport.pl)
Címkék
A lengyel-ukrán Európa-bajnokságra készülő német válogatott szép gesztust tett, amikor lerótta kegyeletét az egykori haláltáborból kialakított emlékhelyen.

A felkészülés hajrájában lévő válogatott persze nem képviseltette magát teljes létszámban, de azért megvolt a küldöttség súlya: Joachim Löw szövetségi kapitány mellett, a csapatkapitány, Philipp Lahm, a válogatott két lengyel születésű csatára, Miroslav Klose és Lukas Podolski, valamint a csapatvezető, Oliver Bierhoff, valamint a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) elnöke, Wolfgang Niersbach volt a tagja.

„Tisztában vagyunk a németek felelősségével azért, ami itt történt, főleg most, amikor Lengyelországba és Ukrajnába utazunk - nyilatkozta a lengyel hírügynökségnek Olivier Bierhoff. – A holokauszt szörnyűségei, és, ami Auschwitzban történt, újra és újra előkerül, a játékosokkal is beszéltünk már róla. Fontos leszögezni: ez nem egy médiaesemény volt."

„Én korábban jártam már a München mellett lévő dachaui emlékhelyen, azaz van már tapasztalatom ilyen téren – mondta Philipp Lahm. – Ez egy szimbolikus értékű gesztus a csapat részéről. Meg kell mutatnunk, hogy tisztában vagyunk az országunk történelmével, és tudnunk kell vállalni a felelősséget a múltban történtekért, még akkor is, ha a mi generációnk már nem felelős ezért a szörnyűségért."

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája