Rooney lova tök utolsó lett az első versenyén

2012.05.10. 13:28
null
Pippy edzésen: pedig itt kimondottan gyorsnak tűnik... (Fotó: facebook.com/waynerooney)
Címkék
Pippy Chesterben állt rajthoz, és gyenge kezdést követő erős visszaesés után tíz hossz hátránnyal ügetett be a célba.

Wayne Rooney tavaly vágott bele a lóverseny bizniszbe, miután csapattársa, Michael Owen lecsábított őt saját versenyistállójába. Rooneyt azonnal rabul ejtették a lovak és a hangulat, úgyhogy ő is beruházott három paripába, melyek ezen a héten mutatkoznak be Chesterben.

Az elsőként futó Pippy, sajnos, mindjárt leszerepelt, kellemetlen pillanatokat okozva tulajdonosának. Rossz rajtot követő lassú futással esélye sem volt a tisztes helytállásra – írja beszámolójában a Guardian. Pippy így utolsó lett, tíz hosszal lemaradva a győztes All Fur Coat (Tiszta Szőrme Kabát?) mögött. A verseny reggelén még 11-1-gyel, majd közvetlenül a futam előtt 9-1-gyel adták Pippyt a bukmérek, és Rooney, már csak becsületből is, feltett rá egy kisebb összeget – aminek így búcsút is inthetett.

„Remélem, Wayne élvezte a verseny minden pillanatát – mondta Tom Dascombe, Pippy trénere, aki lehet, hogy lemaradt a futamról. – Ez volt a ló első futása, ami nem könnyű helyzet. Ráadásul a rajt előtt több mint tíz percet kellett az indítóállásban töltenie, ami nagyon megviselte. Szerencsére, a zsokéval nagyon jól megértik egymást, Tomnak gondja lesz rá, hogy rendbe jöjjön Pippy."

Rooney másik lova, Tomway csütörtökön délután áll rajthoz: a korábbi remek sprinter, Sakhee's Secret fiától már sokkal jobb eredményre számítanak a szakértők.

Rooney, a ló trénere, Tom Dascombe, és a szakértő haver, Michael Owen (Fotó: facebook.com/waynerooney)
Rooney, a ló trénere, Tom Dascombe, és a szakértő haver, Michael Owen (Fotó: facebook.com/waynerooney)
Wayne és Coleen a chesteri versenyen (Fotó: facebook.com/waynerooney)
Wayne és Coleen a chesteri versenyen (Fotó: facebook.com/waynerooney)
Wayne harmadik lova: Switcharooney (Fotó: facebook.com/waynerooney)
Wayne harmadik lova: Switcharooney (Fotó: facebook.com/waynerooney)
Wayne harmadik lova: Switcharooney (Fotó: facebook.com/waynerooney)
Wayne harmadik lova: Switcharooney (Fotó: facebook.com/waynerooney)
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája