Manszúr sejk csak tévén nézi a City várható bajnoki ünneplését

2012.05.12. 16:52
null
Manszúr sejk bízik a sikerben, és egy jó arab nyelvű streamben (Fotó: Action Images)
Címkék
Szokásához híven ezúttal sem lesz ott a stadionban a Manchester City arab tulajdonosa, akinek bokros teendői nem engedik, hogy a helyszínen tapsoljon a csapat 44 év után első bajnoki címének.

Első hallásra furcsának tűnhet, hogy valaki dollár (vagy euró) százmilliókat invesztál egy csapatba, majd nem tiszteli azt meg jelenlétével egy történelmi pillanatban. A Manchester City dúsgazdag arab tulajdonosa, Manszúr sejk már hivatalosan is jelezte, hogy miként azt eddig is tette – leszámítva egy tavalyi 3–0-s Liverpool elleni győzelmet – ezúttal is otthonában, a tévé előtt ülve követi az eseményeket, és szurkol a fiúknak, hogy legyőzzék a Queens Park Rangerst, megszerezve ezzel a csapat 44 után első, összességében a harmadik bajnoki címét.

Ugyanakkor úgy is értelmezhető a tulajdonos döntése – aki üzleti ügyei miatt valóban nagyon elfoglalt – hogy ő csak adja a pénzt, de véletlenül sem szeretné jelenlétével ellopni a show-t a főszereplők, azaz a csapat és a szakvezetés elől.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája