Beckham viszi át az olimpiai lángot Görögországból Nagy-Britanniába

2012.05.16. 14:58
null
David Beckham és a szervezőbizottság elnöke, Sebastian Coe az Olimpiai stadionban (Fotó: london2012.com)
Címkék
A londoni olimpia szervezőbizottsága (LOCOG) illetékesei szerdán bejelentették, hogy David Beckham fogja átvenni a lángot Athénban, és ő (valamint népes kísérete) viszi azt át Britanniába.

Az olimpia lángot május 10-én gyújtották meg az ókori játékok színhelyén, a görögországi Olümpiában. A londoni szervezők pedig ma hivatalosan is bejelentették, hogy a lángot David Beckham viszi át Nagy-Britanniába. A brit főváros sikeres kandidálásában nem kis szerepet vállaló világhírű labdarúgó persze nem futva fogja megtenni az Athén és London közötti közel 2400 kilométeres távot.

Előbb csütörtökön ünnepélyes keretek között átveszi a fáklyát, majd pénteken repülőre ül az őt kísérő küldöttséggel (köztük Anna hercegnővel), hogy visszatérjen Londonba. Szombaton aztán a fáklya megérkezik a 12875 kilométeres nagy-britanniai váltófutás első állomására: a sziget dél-nyugati csücskén fekvő Sennen településre (Corwall), ahol az ismert világ (egyik) vége van – a helyiek legalábbis így hívják (Land's End).

A fáklya aztán elindul, hogy bejárja az országot: július 27-ig tartó útján érint 1019 települést, és az ország lakosságának 95%-át legalább 10 mérföldre megközelíti. Több mint 8000 szerencsés futhat a lánggal, ami útja során a nagy szigetről kimozdulva a kis szigeteket (Man, Guernsey, Jersey, Shetland) is érintve jut el az Olimpia stadionig.

A főpapi jelmezt viselő Ino Menegaki görög színésznő meggyújtja az olimpiai lángot (Fotó: Action Images)
A főpapi jelmezt viselő Ino Menegaki görög színésznő meggyújtja az olimpiai lángot (Fotó: Action Images)
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája