A piás Casillas videóra vette Arbeloa táncát a Real aranygépén - videó

2012.05.04. 15:49
Címkék
Bilbaóból jókedvűen repült haza a Real Madrid csapata: érhető, hiszen a királyiak három sanyarú esztendő után végre bajnoki címet ünnepelhettek. A jogos lazulást némely vicces pillanatát pedig valaki videóra is vette.
ARBELOA TÁNCOL (RENDEZTE: IKER CASILLAS)
ARBELOA TÁNCOL (RENDEZTE: IKER CASILLAS)

A Real Madrid megszakította a Barcelona három éven át íródó bajnoki győzelmi sorozatát, miután 3–0-ra legyőzte az Athletic Bilbao csapatát, ezzel pedig eldőlt, hogy 2008 után újra Madridba kerül a La Liga győztesének járó trófea. Hazafelé ennek megfelelő volt a hangulat a csapat különgépén: szóltak a „pompás" latin slágerek, a fiúk pedig énekeltek. Sőt, volt, aki táncra is perdült: Álvaro Arbeloa próbálkozott be Michael Jackson emléke előtti főhajtásnak is tekinthető moon walkinggal, amihez később Sergio Ramos is csatlakozott, akiről közismert, hogy ő aztán tényleg semmi jónak nem elrontója.

Időközben az is kiderül, hogy ki készíti a kissé csálé felvételt: amikor az alkalmi kameraman maga felé fordítja az objektívet, akkor bizony Iker Casillas vigyorgó ábrázatával találkozunk. A kapus – nagyon helyesen – a kameramentes kezét is elfoglalja: egy doboz sörrel.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája