A balesetben megbénult védő szerződést kapott egy NFL-csapattól

2012.05.04. 13:19
null
Eric LeGrand és Greg Schiano (Forrás: totalprosports.com)
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság a világ legkeményebb üzleti vállalkozása. De szív nélkül még az NFL sem működhetne – erről ezúttal a Tampa Bay Buccaneers vezetősége tett tanúságot, akik leigazolták a balesetben megbénult Eric LaGrandot.

A Tampa Bay Buccaneers NFL-csapata szerződést adott Eric LeGrandnak, a Rutgers Egyetem végzős hallgatójának. Ebben nem is lenne semmi különös, csakhogy LeGrand egy másfél évvel ezelőtti balesetben gyakorlatilag megbénult. Azonban egykori edzője, a ma Tampa főedzőjeként dolgozó Greg Schiano egyetlen percre sem hagyta magára, olyannyira, hogy most a csapat mellé vette – írja az ESPN amerikai sportoldal.

A nagy bejelentés előtt azért felhívta LeGrand szüleit, majd ezt követően az egykori tanítványát is.

„Ez komoly – kérdeztem – tényleg ezt akarja? Mire ő azt válaszolta: Ez a legkevesebb, amit tehetünk. Ez csodálatos, mester, nem is tudom, mit mondhatnék. Hihetetlen – válaszoltam" – idézte fel a beszélgetést LeGrand az ESPN-nek nyilatkozva.

„Mindig is erről álmodtam, hogy egyszer egy NFL-csapat tagja legyek, majd visszavonulásom után kommentátorként dolgozhassak. És, ha igazán hiszel bennük, akkor lám, az álmok valóra válnak. Ha jó dolgokat teszel az életben, veled is jó dolgok történnek. Ezt a döntés Greg a szíve legmélyéből hozta meg. Fogalmam sem volt róla, hogy ez fog történni."

LeGrand a Rutgers egyetem hallgatója, és a focicsapat, a Skarlát Lovagok védője volt, amikor 2010. október 16-án a hadsereg csapat ellen vívott mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett: két helyen eltört a gerince és károsodott a gerincvelője is. Megbénult, gépek tartották életben. A diagnózist felállító orvosok azt mondták, ha jobban is lesz, egész biztos, hogy élete végig mozgásképtelen lesz.

Ehhez képest LeGrand öt héttel később már gépek nélkül lélegzett, a borzalmas sérülés után egy évvel, 2011. október 29-én pedig kerekesszékében ülve ő vezette ki egykori csapatát a pályára. Idén ősszel pedig a tanulmányait is befejezi, laboratóriumi elemzőként fog diplomázni.

„A draftra nem adhattuk be a nevét, ezen a módon nem segíthettünk. Azonban arra gondoltam, hogy mégiscsak ez Eric draft évfolyama, neki is itt lenne a helye. Ez az apró gesztus a legkevesebb, amit mi tehetünk. Szerettük volna, ha az a karakter, szellemiség, kitartás, amit Eric képvisel, itt van velünk a csapatban. Ezek pont azok a tulajdonságok, amivel egy Buccaneers-játékosnak rendelkeznie kell" – mondta Schiano főedző az ESPN-nek.

ERIC LEGRAND SÉRÜLÉSE ÉS VISSZATÉRÉSE

Eric LeGrand szerződtetését május 2-án jelentette be a csapat, a játékos pedig megkapta az egyetemen is használt 52-es mezszámot. A játékos a Twitterre ki is posztolt gyorsan egy Bucs-sisakot „Készen állunk!" megjegyzéssel.

„Ez egy szimbolikus gesztus. A fizetési sapka miatt nem tudnak nekem pénzt adni, és egyéb juttatásokat sem kaphatok, de ez nem is számít. Ez egy gesztus, amit a Mester az irányomba tett, én pedig örömmel fogadtam el. Ez pontosan megmutatja, hogy milyen nagyszerű ember is ő."

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: ETO–Újpest, Liverpool–West Ham, Dortmund–Bayern

Minden más foci
2 órája

Toon Raemaekers: A Braga ellen is összejöhet a bravúr!; Összejött a magyaros párharc a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

E-újság
2 órája

„Enbéhárom”: játsszuk le magyarul – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB II
3 órája

Szobo vs Salla – Bodnár Zalán jegyzete

Bajnokok Ligája
3 órája

Női vízilabda ob I: egygólos UVSE-siker az Eger ellen

Vízilabda
3 órája

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter hat gólt lőtt, hét gólpasszt adott

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik