Óriás lódarazsak lesznek a Steelers játékosai a történelmi mezben - képek

2012.04.20. 13:13
null
Isaac Redman élőben is bemutatja a Steelers 2012-es mezét (Fotó: steelers.com)
Címkék
Az előttünk álló szezonban ünnepli fennállása 80. évfordulóját a Pittsburgh Steelers. A hat bajnoki címével a liga legeredményesebb csapatának számító acélvárosiak a szép évfordulót történelmi mezzel ünneplik.

Az alapítása évében még Pittsburgh Pirates nevet viselő gárda kezdettől a fekete-sárga (vagy fekete-arany, kinek hogy tetszik) színkombinációban rémisztgeti az ellenfeleket. Mondjuk, 1934-ben, amikor a következő szezonban megcsodálható régi-új mez debütált, éppen nem voltak valami félelmetesek a Kalózok: 2–10-es mérleggel zárták a bajnokságot – de legalább királyul néztek ki a fiúk!

„Szerettünk volna a 80. évforduló alkalmából egy olyan mezt viselni, ami egyértelműen visszautal történetünk hőskorára" – idézi a csapat hivatalos honlapja a klub tulajdonosát, Art Rooneyt (a csapat kezdettől fogva a Rooney család tulajdonában van). Az 1934 szezon után soha többé nem használtuk ezt a szerelést, úgyhogy meggyőződésem, a szurkolóink imádni fogják, hogy ebben látják majd játszani a fiúkat a következő idényben."

Azonban nem mindenki olyan boldog az ötlettől, mint a tulajdonos. James Harrison, a Steelers linebackere például ezt tweetelte ki: „Haver, 2012-t írunk, sürgősen küldjétek vissza ezeket a mezeket!"

A Pittsburgh Steelers 2012-es ünnepi meze (Fotó: steelers.com)
A Pittsburgh Steelers 2012-es ünnepi meze (Fotó: steelers.com)
A Pittsburgh Steelers 2012-es ünnepi meze (Fotó: steelers.com)
A Pittsburgh Steelers 2012-es ünnepi meze (Fotó: steelers.com)
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája