„Rockys” módszerekkel készül az orosz bunyós

2012.03.23. 11:18
null
Haritonov nem kímélte a sertéseket (Fotó: rt.com)
Címkék
Bizonyára sokan emlékeznek a Rocky című amerikai filmsorozat első részére, amikor az olasz-amerikai Rocky Balboa pénzbehajtóként tevékenykedett, amikor is beceneve („az olasz csődőr”) miatt a nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok Apollo Creed kiszemelte címmérkőzése ellenfeléül, miután korábban kijelölt riválisa megsérült.

Sylvester Stallone forgatókönyvéből – és főszereplésével – készült filmben Rockyt barátja, Paulie Pennino is segíti a felkészülésben oly módon, hogy lehetőséget biztosít számára, hogy a hűtőházban a felakasztott, fagyasztott sertéseket püfölgesse.

Most a film megelevenedett, az orosz nehézsúlyú K-1-es, Szergej Haritonov vélte úgy, hogy hasonló eszközökkel készül fel a következő, Mark Miller elleni mérkőzésére. A 31 éves bunyós kedden fogta magát, és elment az egyik moszkvai húsfeldolgozó intézménybe, ahol jó negyedóráig püfölte a már megboldogult állatokat.

„Van Damme és Stallone filmjein nőttem fel, igazán inspirálók” – mondta Haritonov.

Az orosz versenyző elmondása szerint a mérkőzéseken bemutatott ütésekhez hasonló érzés volt, amikor a sertéseket csépelte, és úgy véli, hogy több sportolónak kéne alkalmaznia ezt felkészülése közben.

Miller nemrégiben megfogadta, hogy fél perc alatt végez Haritonovval (ezt az orosz nem sértésnek, hanem sertésnek vette…), izgatottan várjuk, hogy utóbbi a speciális felkészülés után milyen eredményt ér el.

ROCKY BALBOA FELKÉSZÜLÉSE (A JELLEGZETES JELENETEK 1:11-TŐL)

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája