Marija Sarapova nem szereti a felhajtást

2012.03.29. 15:08
null
Marija Sarapova a vörös szőnyegen (forrás: becomegorgeous.com)
Címkék
Sarapova elmondta, hogy tudja, milyen felszínes csillogás, amikor az ember a vörös szőnyegen áll.

„Semmi sem szörnyűbb, mint a vörös szőnyegen állni" – mondta a szőke orosz szépség.

Sarapova saját elmondása szerint élvezi a munkáját, amelyben esélye adódik, hogy kiteljesítse a kreativitását és tehetséges emberekkel találkozzon.

„Őszintén szólva – és ez most nem duma a részemről – ez az egész csak egy nagy illúzió. A vörös szőnyegen minden tökéletes, csodaszép hajjal, gyönyörű ruhában és sminkben állunk. Egy órával később hazajövök, leveszek mindent, és hipp-hopp oda a csillogás. Volt, nincs."

Marija Sarapova mackóruhában is helyes (forrás: gawker.com)
Marija Sarapova mackóruhában is helyes (forrás: gawker.com)

Sarapova nemrég bejutott a Sony Ericsson Open elődöntőjébe, és ugyanúgy élvezi a versenyeket, mint kezdő korában.

„Amikor nehézségek támadnak az életemben, a teniszpálya olyan nekem, mint egy oázis. Elfelejtek mindent gondot. Imádom azt az érzést."

„Tudom, hogy kissé hülyén hangzik, hiszen mindössze arról van szó, hogy ütögetek egy teniszlabdát. De valójában nagyon jó érzés, amikor tudod, hogy jó vagy valamiben, és még jobb is lehetsz."

 

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája