Az egykor a kőbányai sörgyár pincéjében, amit használtak árpacsíráztatásra, a világháború alatt holott légópinceként, hogy fegyvergyárként üzemelt. De talán ennél is fontosabb, hogy a 13. század óta bányásztak innen mészkövet, ami felhasználtak a Lánchíd, a Margit híd vagy éppen a Citadella építéséhez is.
Most pedig bringaversenyt rendeztek a hűvös, csúszós folyosókon kialakított 1000 méter hosszú pályán, ahol a versenyzők életét lépcsős szakaszokkal nehezítették meg: itt bizony le kellett ugrani a nyeregből, és vállra kapva kellett a bicajt átemelni a két keréken járhatatlan szakaszokon.
A versenyeket a legkisebbek, vagyis az ovisok és az iskolások kezdték: előbbiek 100, utóbbiak pedig (pedig már váltóban) 600 métert tekertek.
Délután rajtoltak a junior, felnőtt és master kategóriák versenyzői, ahol már senki sem úszta meg szárazon – a feszes tempóban tekerő versenyzőket tarkóig beborította a sár. Számukra a verseny egy 1000 méteres körpályán zajlott, amely magában foglalt egy rövid lépcsőzést is. Kategóriától függően 9, illetve 12 kört tekertek végig az indulók.
Az eseményt a profik zárták, és az elit kategóriában már nem a buliról szólt a futam: az indulók gyilkos tempót diktáltak a csúszós, kanyargós pályán. Felkészülésnek is kiválóan beillett ez a verseny a kerékpáros szezon indulása előtt. A profik 9 körös versenyét végül Szalontay Bence, a Merida Maraton Team versenyzője nyerte meg, aki kicsivel több, mint 30 perc alatt tekerte le a 9 kilométeres távot.
Farsangról lévén szó a pálya több pontját a Csillagok Háborúja karakterei biztosították. A versenyzők között felbukkantak hírességek is, akik egy nem mindennapi, hét személyes bringával indultak neki a bányapályának, később pedig kétkerekűre cserélték a hatalmas járgányt. Versenyt kerekeztek többek között az X-Faktor és a Csillag Születik egykori indulói is. A Média futam versenyzőit a Merida Kőbánya TC többszörös magyar bajnoka, a londoni olimpián történő indulás kiharcolására készülő Buruzcki Szilárd vezette fel.
Ezzel indult a 2012-es McDonald's BringaMánia program, melynek következő állomása április 28-án a BringaMánia Balatonkör lesz.
Eredmények:
Férfi elit:
Női elit: