Miből lesz a csodagyerek? Így edz, Jeremy Lin, az NBA új hőse - videó!

2012.02.18. 15:14
Címkék
A New York Knicks tajvani származású irányítója egy hét alatt történelmet írt, és szinte kirobbanthatatlan lett a nagy múltú, és nagy terveket szövögető csapatból. Ahogy Kobe Bryant mondta róla: ezek az eredmények nem a semmiből jönnek. Íme a bizonyíték!
JEREMY LIN NEM VÉLETLENÜL TART OTT, AHOL
JEREMY LIN NEM VÉLETLENÜL TART OTT, AHOL

Jeremy Lin a Knicks első 23 mérkőzésén mindössze 55 percet játszott ebben a szezonban. Januárban azonban páratlan sérüléshullám sújtotta a csapatot: kidőlt Toney Douglas, Mike Bibby, Iman Shumpert és Baron Davis is, azaz Mike D'Antoni vezetőedzőnek szinte nem maradt bevethető irányítója, hátvédje.

Ezért 23-án visszarendelték a D-League-be kölcsönadott szabadügynöküket, aki öt nappal később a Boston Celtics ellen debütált, méghozzá 25 ponttal, hét gólpasszal és öt lepattanóval. Mindenki el volt tőle ájulva, hát még, amikor a Knicks a következő hat meccsét is megnyerte Linnel a kezdőben, a 23 éves srác pedig hol dupla-duplát szállított, hol karriercsúcsot jelentő pontrekordot (38). Első három, négy, illetve öt meccse után, ahol kezdőként szerepelt 89, 109 és 136 pont állt a neve után – márpedig ennyit még soha senki nem ért el az ABA és az NBA 1976-os összeolvadása óta!

Ahogy Kobe Bryant mondta róla, miután Lin vezetésével a Knicks a Lakerst is oktatta: „Ha egy játékos ilyen színvonalon játszik, az rendszerint nem a semmiből jön. Valóban úgy tűnik, mintha a semmiből jönne, de, ha kicsit visszanézünk a múlta, jól látszik, hogy ezek a képességek már régebben is adva voltak. Csak éppen senki nem vette észre azokat."

Egészen mostanáig...

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp a nyáron elhagyhatja a Red Bullt, visszatérhet az edzősködéshez – sajtóhír

Minden más foci
1 perce

Fedett pályás atlétikai ob: Kozák Luca 60 méteren is indul és ezen egyéni csúcsot szeretne dönteni

Atlétika
2 perce

Paradigmaváltás a sportegészségügyben – Hosszú Kávé dr. Szelid Zsolttal

Képes Sport
3 perce

Tinédzser miatt kerülhet a padra Mohamed Szalah

Angol labdarúgás
23 perce

Csirke Ferenc: A magyar kosárlabdázásban hiánycikk az univerzális játékos

Kosárlabda
30 perce

NS-képeslap: Modernizált stadion Kispesten

Labdarúgó NB II
46 perce

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
51 perce

Labdarúgás: pénteken rajtol az utánpótlás-bajnokságok tavaszi idénye

Utánpótlássport
56 perce
Ezek is érdekelhetik