Adj nevet te a stadionnak! Nincs egy 20-as!

2012.02.15. 09:38
null
Az átnevezésre váró Twerton Park (Fotó: panoramio.com)
Címkék
Potom 50 fontra (valamivel több mint 17 ezer forintért) és egy kis szerencsére van szükség, hogy gyakorlatilag bármire átnevezze valaki az angol ötödosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Bath City pályáját.

 

Az „ajánlat” a 2012–2013-as szezonra érvényes a nyitó fordulótól a zárásig. A kiírás gyakorlatilag bárki számára elérhető, aki hajlandó ennyit szánni az ügyre, és elég szerencsésnek érzi magát.

A Bath City elnöke, Manda Rigby elmondása szerint az ötlet az volt, hogy 50 fontos nevezési díj mellett lehet névajánlatot tenni, a győztes pedig arra nevezi át, amire csak óhajtja.

Rigby reméli, hogy az akció országos szinten is eredményes lesz, és elmondása szerint azért vitték ilyen alacsonyra a limitet, hogy minél többen tudjanak próbálkozni. Az elnök is próbálkozott, de az általa választott nevet nem kívánta megosztani az újságírókkal.

Az akcióban részt vehet Bath City-szurkoló, vagy éppen rivális fanatikus is, de azért vannak névadási megkötések: nem lehet gyűlöletbeszéd, nyílt politikai üzenet, a klubot becsmérlő, vagy éppen más együttest biztató szöveg.

A győztes egyébiránt még négy tiszteletjegyet is kap a Forest Green Rovers elleni áprilisi mérkőzésre.

Jelentkezni névadásra erre a linkre kattintva lehet!

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
28 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
29 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
33 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
43 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
43 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
45 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája