A Moto GP világbajnoka végre megszerzi a motoros jogsit!

2012.02.10. 14:39
null
Azért a motort nem kell fogni alatta (Fotó: Action Images)
Címkék
Jorge Lorenzo gőzerővel készül, hogy levizsgázzon motorvezetésből. Csak nehezen szokja meg, hogy lassan kell menni.

A Moto GP versenysorozat 2010-es világbajnoka valósággal sokkolta a közösségi oldalon tobzódó követőit, amikor néhány hete kiposztolta, hogy sikerrel vette a motoros jogosítvány megszerzéséhez szükséges első lépést, vagyis abszolválta az elméleti vizsgát.

Jorge Lorenzo elégedett az eddigi 
teljesítményével (Fotó: Action Images)
Jorge Lorenzo elégedett az eddigi teljesítményével (Fotó: Action Images)

Most pedig, visszatérve a Yamaha csapat első, malajziai tesztjéről, a barcelonai Montjuic hegyen már a rutin és forgalmi vizsgára készül. Mindezt három gyorsasági motoros világbajnoki címmel (kettőt a 250-esek között szerzett), és 17 futamgyőzelemmel a legmagasabb géposztályban, azaz a Moto GP világában.

„18 éves voltam, amikor megszereztem a jogosítványt személyautóra (ekkor már harmadik szezonját töltötte a 125 köbcentiseknél – a szerk.), de soha nem éreztem különösebben szükségét, hogy motorra is levizsgázzak, elvégre nem volt rá szükségem a versenyzéshez (ahhoz „elég" egy speciális versenyzői licenc megszerzése). De most már szükségem van rá, szeretnék a városban is motorozni – íme, megtettem hozzá az első lépéseket" – idézi Lorenzót a motogp.com, a versenysorozat hivatalos honlapja.

Lorenzo egy Yamaha YBR250-es gépen tanul, és rá kellett jönnie, hogy bizony egészen más világ, mint, amihez a pályán hozzászokott.

„A tanárom, Javi az egyetlen ember a világon, aki arra kér, hogy lassabban menjek a motorral, én pedig megfogadom a tanácsát, mert azt már megtanultam, hogy, ha gyorsan megyek, akkor nem lesz jogsim. Úgyhogy le kell magam lassítani, ami nem könnyű, mert még soha az életben nem próbáltam lassan menni egyetlen motorral sem. Mindig a lehető leggyorsabban mentem, de, ha egyszer sikerül átprogramoznod magad, és elkülöníteni a két világot, miszerint a pályán lehet és kell száguldozni, a városban viszont tilos, akkor már nem is olyan nehéz ez a dolog.

Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Florentino Pérez maradt a Real Madrid elnöke

Spanyol labdarúgás
2 órája

Oda az idény – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
3 órája

Hétfői sportműsor: jön a 4. meccs a futsal NB I döntőjében

Minden más foci
4 órája

Lett magyar győztes a női kézi BL-ben, de nem a Győrből; Sallai és Kerkez nélkül lépünk pályára Debrecenben

E-újság
4 órája

Marokkó és Norvégia nem bírt egymással, az olaszok tíz emberrel győzték le a görögöket

Foci vb 2026
4 órája

Fodor Csenge: Saját magunkat vertük meg

Kézilabda
5 órája

3x3-as kosárlabda-vb: lett és amerikai aranyérem Varsóban, hetedikek a magyarok

Kosárlabda
5 órája

Vámos Petra: Holnap ezzel az éremmel fogok felébredni

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik