A dobogón kérte meg barátnője kezét az olimpiai bajnok úszó - videó!

2012.02.15. 10:18
Címkék
Az amerikai Matt Grevers a Missouri Grand Prix egyik döntője után tette fel a nagy kérdést a döbbenettől szóhoz sem jutó Annie Chandlernek.
LÁNYKÉRÉS ÚSZÓNADRÁGBAN, DOBOGÓN
LÁNYKÉRÉS ÚSZÓNADRÁGBAN, DOBOGÓN

Matt Grevers élete legfontosabb versenyére készült a hétvégén, pedig úszott már olimpián és világbajnokságon is. A kétszeres ötkarikás bajnok (Pekingben a 4x100-as gyors- és vegyes váltó tagjaként örvendhetett) arra készült, hogy pénteken, miután barátnője a saját számában feláll a dobogóra, ő bizony megkéri Annie kezét. Csakhogy a menyasszonyjelölt – aki persze mit sem sejtett – csak ötödik lett a saját számában, így Greversre várt a nagy feladat, hogy dobogóra álljon szombaton.

Ő pedig nem bízott semmit a véletlenre: megnyerte a 100 méteres hátúszást, majd működésbe hozta a gépezetet. Az érmeket Annie adta át, és egy szervező megkérte, hogy ugyan, csak a móka kedvéért fáradjon már fel a dobogóra a barátja mellé. A romantikus hátúszónak pedig több sem kellett: letérdelt szerelme elé, elővarázsolt egy gyémántgyűrűt, és feltette „a kérdést”. Miután alábbhagyott a közönség ovációja, és Annie szóhoz jutott a meghatottságtól, természetesen igent mondott - számol be a történtekről a usaswimming.com weboldal.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
28 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
29 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
33 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
43 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
43 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
46 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája