A legek úrnője oxigénpalack nélkül hódít

2011.08.23. 18:38
null
Gerlinde Kaltenbrunner az első nő, aki mindegy 8000 méter feletti hegycsúcsot meghódított oxigénpalack <br />nélkül (Fotó: diepresse.com – archív)
Címkék
Felért a Himalája K2 nevű csúcsára Gerlinde Kaltenbrunner osztrák hegymászónő. Ezzel ő az első nő, aki oxigénpalack nélkül hódította meg a Föld valamennyi „nyolcezres” hegycsúcsát – jelentette be menedzsere Bécsben.

 

Kaltenbrunner az expedícióban részt vevő három társával kedden helyi idő szerint fél kettőkor indult el 8300 méter tengerszint feletti magasságban lévő táborukból – számolt be róla az APA osztrák hírügynökség. Kaltenbrunner este fél hét tájban ért fel a 8611 méter magas K2-re, a világ második legmagasabb hegycsúcsára.

A felső-ausztriai születésű, Németországban élő Gerlinde Kaltenbrunner előzőleg hatszor próbálkozott eredménytelenül a pakisztáni hegycsúcs megmászásával. Ezúttal több mint két hónapon át volt úton.

A K2-essel Kaltenbrunner a tizennegyedik és egyben az utolsó nyolcezer méter feletti csúcsot is megjárta. Rajta kívül a dél-koreai Oh Eun Szun és a spanyol Edurne Pasaban hegymászónők jártak még valamennyi nyolcezresen, ők azonban útjuk egy részén oxigénpalackot használtak.

MTI

Legfrissebb hírek

Szalai József: Igyekszem, hogy újra válogatott legyek

Labdarúgó NB I
13 perce

Bogár a fülben – Bodnár Zalán publicisztikája

Olasz labdarúgás
21 perce

Kupatavasz novemberben – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
23 perce

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
8 órája

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
8 órája

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
8 órája

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
8 órája