T. I. 2019.12.07 13:53 Frissítve: 2019.12.07 14:45

Edzősors: Guti nem akar többé Guti lenni – ezt kérte az újságíróktól

Jól indult Guti edzői karrierje Spanyolországban: a Real Madrid korábbi futballistája az első öt mérkőzése közül hármat megnyert, kétszer pedig döntetlent játszott a feljutásért harcoló UD Almeríával. Szombaton a 12. helyen álló Mirandést fogadja az együttes, a spanyol szakember pedig különleges kérdéssel zárta le a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatóját, majd 25 év „gutizás” után azt szeretné, ha a jövőben teljes nevén emlegetnék, azaz José María Gutiérrezként.

Guti edzőként már nem akar Guti lenni (Fotó: AFP)


„Csak még egy dolog
– nyújtotta kicsit hosszabbra sajtótájékoztatóját a Real-játékosként öt bajnoki címet, négy Király-kupát és három Bajnokok Ligáját nyerő 43 esztendős tréner – Jobban szeretném, ha José María Gutiérreznek hívnának és nem Gutinak, mert akármerre megyek, mindig azt hallom, »Guti így, Guti úgy«, holott a nevem José María Gutiérrez, rendben?”

Az ötszörös spanyol bajnok és háromszoros Bajnokok Ligája-győztes középpályás 2011 őszén, a Besiktasból vonult vissza. Nyárig edzőként is a török óriásnál szerepelt, Senol Günes, majd Abdullah Avci vezetőedző segítője volt. Guti, avagy José María Gutiérrez emellett a Real Madrid utánpótlásában 2013 és 2018 között edzette nevelőegyesülete korosztályos csapatait.  

José María Gutiérrez az éllovas Cádiz mögött tízpontos lemaradásban a második helyen álló csapatot vett át november elején – azóta a két csapat közti különbség hét pontra olvadt. 

 

2021.03.06 20:06:46

Spanyol labdarúgás T. D.

Alba és a 18 éves Moriba gondoskodott a gólokról, győzelemmel fordul az elnökválasztásra a Barca.

2021.03.03 20:07:12

Spanyol labdarúgás T. D.

Megint drámai végjáték és hosszabbítás kellett hozzá, de a Barcelona a Sevillát is kiejtette.

2021.03.01 20:33:10

Spanyol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

A hazaiak a győzelem elmaradása, a vendégek Vinícius kései gólja miatt mérgelődtek a mérkőzés után.

2021.02.27 15:08:40

Spanyol labdarúgás R. Gy.

A Sevilla harmatos teljesítményével tálcán kínálta a győzelmet a Barcelonának.

2021.02.24 17:29:59

Spanyol labdarúgás BALÁZS DÁVID KÁROLY

Az argentin klasszis parádés találatokkal vette ki a részét a győzelemből.