Csillag születik – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2022.08.13. 00:16

A spanyol és az olasz bajnokság is útjára indul végre, így a múlt héten elkezdődő angollal, franciával és némettel együtt immár mind az öt topligában élvezhetjük a meccseket.

A La Ligát évről évre úgy szoktuk felvezetni, hogy Barcelona–Real Madrid versenyfutás várható, ezúttal azonban a katalán csapatnak nem sok ideje jut a fővárosiak ellen készülni, egyelőre a paragrafusokkal, a könyvvizsgálókkal és a liga korifeusaival van harcban. Ha jól értjük a helyzetet, épp a jövőjét adja el azért, hogy az idén nyáron szerződtetett játékosait regisztrálhassa is a bajnokságra, elvégre az sem mutatna jól, ha Robert Lewandowskit lógó orral vissza kellene toloncolnia Münchenbe.

Térjünk is át gyorsan Olaszországra, ahol jóval nagyobb izgalmak várhatók, hiszen legalább négy bajnokesélyest tudunk felsorolni. A favoritok között az élre az előző két kiírás győztese, az Internazionale és a Milan kívánkozik, mindkét csapatnak minimálisan változott csak a kerete. Milánóban úgy tartják: elő a tűt és a cérnát, hiszen májusban várhatóan varrni kell! Méghozzá egy új csillagot valamelyik milánói mezre, hiszen az Internek és a Milannak is tizenkilenc-tizenkilenc bajnoki címe van, Olaszországban pedig szent hagyomány, hogy minden tizedik scudetto után lehet újabb csillagot felvarrni, az Internél 1966, a Milannál 1979 óta várnak a második szertartásra. A már régóta háromcsillagos Juventus persze arra készül, hogy munka nélkül maradjanak a milánói varrodák, és két év kihagyás után visszatérjen a csúcsra. A varrás elnapolása érdekében alaposan újraszabta a saját keretét, sok emblematikus játékosát elengedte, az érkezőket viszont egyelőre szkeptikusan fogadják a szurkolók, a hat év után visszatérő Paul Pogba rögtön hónapokra kiesett sérülés miatt, Ángel Di María pedig mégiscsak 34 éves már.

A legizgalmasabbnak kétségkívül az AS Roma szereplése ígérkezik, hiszen miután sikerült megtartani a csapatot tizennégy év után újra trófeához juttató sikeredzőt, José Mourinhót és az Ekl-döntő hősét, Nicolo Zaniolót, olyan játékosokat szerzett, mint Paulo Dybala (akihez hasonló kaliberű sztár sokak szerint a szintén argentin Gabriel Batistuta 2000-es szerződtetése óta nem érkezett a csapathoz), Georginio Wijnaldum, Nemanja Matics, és már küszöbön Andrea Belotti megszerzése is. Hogy Rómában mennyire ki vannak éhezve a sikerre, jól jelzi a harminchatezer eladott bérlet, Dybala rocksztároknak kijáró, több tízezres fogadtatása a Colosseum előtt, vagy az, hogy hatvanötezer ember ment ki egy sima edzőmeccsre a Sahtar Doneck ellen.

Rómában nem bánják, hogy messze még az első csillag is, a negyedik bajnoki cím arrafelé többet érne, mint Milánóban a huszadik vagy a Juventusnál a harminchetedik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik