Barcelona: Piqué nem akart játszani; az alelnök lemondott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.01. 16:45
A spanyol Marca beszámolója szerint Gerard Piqué nem akart pályára lépni a Las Palmas elleni bajnoki mérkőzésen, tekintettel a Barcelonában kialakult helyzetre.

A spanyol lap beszámolója szerint az FC Barcelona öltözőjében nem volt teljes az egyetértés abban, hogy a csapatnak játszania kell. A játékosok többsége a meccs lejátszása mellett volt, ám többek között Gerard Piquének ellentétes volt a véleménye.

Közben a vezetőségben kialakult ellentéteket jelzi, hogy Carles Vilarrubí, a klub alelnöke lemondott. Az alelnök szerint el kellett volna halasztani a mérkőzést, nem pedig zárt kapuk mögött megrendezni azt – így azonnal beadta a lemondását.

„Később lesz időnk, hogy ezt megbeszéljük. Normális, hogy nem egyezik mindannyiunk véleménye” – kommentálta röviden Josep Maria Bartomeu, az FC Barcelona elnöke Vilarrubí döntését.

Mint ismert, a sport szempontjából is meghatározó referendumot tartanak vasárnap Katalóniában, a Barcelona székhelyű autonóm tartomány népszavazással szeretné elérni, hogy elszakadhasson Spanyolországtól. Sokáig az FC Barcelona–Las Palmas bajnoki sorsa is kérdéses volt, végül zárt kapuk mögött időben útjára indult a labda a Camp Nouban. Részletek itt!

Legfrissebb hírek

Januárban még a távozás szélén állt, most hosszabbít a Barca-hátvéd – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 11:48

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Legkorábban 2026-ban térhet vissza a Barcelona a Camp Nouba

Spanyol labdarúgás
2025.07.22. 13:43

Futsal: Veszprémből érkezik a Barcelona új edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.07.22. 12:17
Ezek is érdekelhetik