Guardiola: Ha Madridban nem akarnak minket, nem megyünk

Vágólapra másolva!
2012.02.20. 12:44
null
A Valencia nem tudta megállítani a Barcát (Fotó: Reuters)
Címkék
A Barcelona esélyt sem adott a Valenciának vasárnap este a Primera Divisiónban, így továbbra is tíz ponttal van lemaradva a Real Madrid mögött. Josep Guardiola, a katalánok vezetőedzője szerint játékukon nem látszik a hátrány, és a szakember úgy nyilatkozott, ha Madridban nem látják szívesen őket, rendezzék meg máshol a Király-kupa döntőjét.

Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője szerényen nyilatkozott a Valencia elleni sima győzelem után: a katalán szakember arról beszélt, több idejük volt a meccsre készülni. A tréner elégedett volt együttesével, és úgy véli, úgy játszottak, mintha nem lennének lemaradva a Real Madrid mögött a tabellán.

„Mindenekelőtt meg kell említeni, hogy nekünk öt napunk volt felkészülni erre a meccsre, míg a Valenciának csak három, és Angliából kellett visszatérnie. Játékosaim jó hangulatban voltak, annak ellenére, hogy jócskán le vagyunk maradva a Real Madrid mögött. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen futballisták alkotják a keretet. Tíz pont a hátrányunk, de úgy játszunk, mintha nem lennénk lemaradva. Bízunk benne, hogy a következő hónapok nem szomorítanak el bennünket” – nyilatkozta Josep Guardiola.

Mint ismert, továbbra sem dőlt el, hogy a Barcelona és a Bilbao hol játssza le a spanyol Király-kupa döntőjét május 25-én. A gránátvörös-kékek vezetőedzője elmondta, olyan helyre nem akarnak menni, ahol ellenségesen fogadják őket.

„Olyan helyen szeretnénk játszani, ahol barátságosan fogadnak minket. Nem akarunk ott futballozni, ahol nem látnak minket szívesen. Ha Madrid nem akar minket, minek játszunk ott? Köszönjük a Valenciának, hogy fogadna minket, ha úgy alakul” – jelentette ki Guardiola.

Mint ismert, a Spanyol Labdarúgó-szövetség még nem döntötte el, hol rendezik meg a Király-kupa fináléját, és bár lehetséges helyszínként felvetődött a Santiago Bernabéu Stadion, a Real Madrid részéről többen tiltakoztak az ötlet ellen, hogy az ősi rivális az ő stadionjukban harcoljon a trófeáért.

A Valenciánál egyébként az 5–1-es vereséget követően lemondtak egy titkos álomról: a második hely megszerzéséről a ligában. A „denevérek” a harmadik helyüket azonban megtarthatják.

„Rossz meccset játszottunk. Fájó a vereség, mivel rendkívül alárendelt szerepet játszottunk. Nem aláztak meg bennünket, egyszerűen jobbak voltak, és kész. Ilyen találkozókkal a második hely elérhetetlen a bajnokságban. A Barcától a legjobb, a Valenciától a legrosszabb verziót láthattuk” – mondta Unai Emery, a Valencia vezetőedzője.

BARCA-GÁLA A VALENCIA ELLEN

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 23 20 1 2 79–21 +58 61
2. Barcelona 23 15 6 2 68–17 +51 51
3. Valencia 23 11 7 5 36–27 +9 40
4. Espanyol 23 9 6 8 26–27 –1 33
5. Athletic Bilbao 23 8 9 6 37–30 +7 33
6. Atlético Madrid 23 8 8 7 32–28 +4 32
7. Levante 23 9 5 9 32–34 –2 32
8. Rayo Vallecano 23 9 4 10 32–35 –3 31
9. Osasuna 23 7 10 6 26–37 –11 31
10. Málaga 23 9 4 10 28–35 –7 31
11. Sevilla 23 7 8 8 24–26 –2 29
12. Getafe 23 7 7 9 23–30 –7 28
13. Mallorca 23 7 7 9 23–28 –5 28
14. Granada 23 8 4 11 21–32 –11 28
15. Real Sociedad 23 7 6 10 26–34 –8 27
16. Villarreal 23 6 8 9 23–34 –11 26
17. Betis 22 8 2 12 25–31 –6 26
18. Santander 23 4 11 8 18–30 –12 23
19. Sporting Gijón 23 5 5 13 21–44 –23 20
20. Zaragoza 22 3 6 13 18–38 –20 15
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda BL és Ek: Spanyolországban játszik selejtezőt a Vasas

Vízilabda
10 perce

Kós országos csúccsal döntős 100 háton, Jászó nem jutott tovább

Vizes vb 2025
34 perce

Szappanos Péter a Ferencvároshoz igazolhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
35 perce

Különleges programok és vendégek a 40. F1-es Magyar Nagydíj hetében

F1
35 perce

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
35 perce

Melyik sportágban volt olimpiai bajnok az egyetlen ötkarikás aranyérmes sportoló, aki Oscar-díjat is kapott? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 7. rész

Egyéb egyéni
45 perce

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
48 perce

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
57 perce
Ezek is érdekelhetik