Real Madrid: Mourinho „örül” neki, hogy a szurkolók őt hibáztatják

2011.09.23. 16:31
Címkék
José Mourinho, a Real Madrid labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint nincs krízis a fővárosi klubnál, csupán hullámvölgybe került az együttes.

A királyi gárda a legutóbbi két bajnoki mérkőzésén öt pontot hullajtott el, s egyik találkozón sem szerzett gólt, így négy forduló után csak hetedik a Primera División tabelláján. A Real 2005 óta nem kezdte ilyen rosszul a szezont.

„Az elmúlt egy hétben nem játszottunk jól – nyilatkozta pénteki sajtótájékoztatóján Mourinho. – Nagyszerű, ha szurkolóink úgy gondolják, hogy én vagyok a felelős ezekért a rossz eredményekért. Ennek megfelelően a hétvégi összecsapásunkon a csapat mögé állnak majd, engem kifütyülnek, de az egész mérkőzés alatt támogatni és buzdítani fogják a játékosokat.”

A spanyol sportsajtó kritikáira a 48 éves szakember – a tőle megszokott módon – ironikusan reagált.

„Az újságírók boldogak, mert ebben a szituációban van miről írniuk, de biztos vagyok benne, hogy a szombati meccs után már a múlté lesz az örömük."

A Real Madrid szombaton 20 órakor látja vendégül a Rayo Vallecanót a bajnokság hatodik fordulójában.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: idegenbeli siker az ETO lehetséges ellenfeleinek meccsén

Európa-konferencialiga
6 perce

Bondár nehezen jutott a negyeddöntőbe a hamburgi tenisztornán

Tenisz
36 perce

Férfi kosárlabda NB I: Kaposvárról igazolt légióst a bajnok Falco – hivatalos

Kosárlabda
47 perce

NBA: Curry az első aktív játékos, akinek kiállítása nyílik a Hírességek Csarnokában

Amerikai sportok
1 órája

Rosszul lett a színpadon, Menziest kórházba kellett szállítani a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
1 órája

Borbély Balázs elmondta, miért nem edzett a Fradi a meccs helyszínén a Twente elleni Európa-liga-selejtező előtt

Európa-liga
1 órája

Videó: Loic Negót már az első félidőben kiállították az Omonia BL-selejtezőjén

Bajnokok Ligája
2 órája

„Tisztában vagyunk a Paks erősségeivel” – a Panathinaikosz edzője minden ellenfelet kellő tisztelettel kezel

Európa-konferencialiga
2 órája