Real Madrid: Mourinho szerint még egy csatár hiányzik a csapatából

2011.07.12. 14:46
Címkék
Már majdnem teljes a Real Madrid csapata – legalábbis José Mourinho vezetőedző szerint. A portugál tréner a „királyi gárda" hivatalos honlapjának adott interjújában elmondta, egy támadó hiányzik még az együtteséből.

Mint ismeretes, a Real Madrid ezen a nyáron eddig öt labdarúgót (Nuri Sahin, Hamit Altintop, José María Callejón, Raphaël Varane, Fábio Coentrao) igazolt, ám José Mourinho még egy ügyletet tervez az idén.

„Úgy döntöttünk, hogy erősebbé és kiegyensúlyozottabbá tesszük a keretet úgy, hogy közben a jövő csapatát is építjük. Ennek érdekében olyan játékosokat szerződtettünk, akikről úgy gondoljuk, hogy fontos tagjai lehetnek a már eddig is erős együttesünknek. Véleményem szerint már csak egy játékos hiányzik a gárdából, méghozzá egy támadó" – mondta José Mourinho a klub hivatalos honlapjának.

A nemzetközi sajtó hetek óta cikkezik arról, hogy a Real Madrid egyre közelebb áll a brazil Santos csodagyereke, Neymar megszerzéséhez, de arról is lehetett olvasni, hogy a városi rivális Atlético Madrid csatárát, Sergio Agüerót fogják átigazolni a „blancók".

Legfrissebb hírek

Price oktatott, Van Veen nagyot kiszállózva jutott elődöntőbe a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
4 órája

Fényesebb a láncnál – akard! Kamler János jegyzete

Európa-liga
5 órája

A 222-es csapdája – Csinta Samu publicisztikája

Atlétika
5 órája

Szombati sportműsor: Kisvárda–Kispest-Honvéd, NB II, NB III

Minden más foci
5 órája

Lenny Joseph: Az Üllői úton is gólokat szerezve jussunk tovább!; Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

E-újság
5 órája

Bódog Tamás: Nagy és fontos győzelmet arattunk

Labdarúgó NB I
5 órája

Felkészülés: alsóbb osztályú csapatot vert a Barca és a Real, Sallaiék kikaptak a Monzától

Spanyol labdarúgás
6 órája

Bodnár lőtte az első gólt, de Szappanos hibája után fordított a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
6 órája