Gondban Mourinho, szűkítenie kell a Real keretét

Vágólapra másolva!
2011.06.29. 11:36
null
Mourinho szűk kerettel szeret dolgozni (Fotó: Action Images)
Címkék
Bár José Mourinho jelenleg vakációját tölti, mégsem élvezheti teljesen jól megérdemelt pihenőjét. A Real Madrid vezetőedzőjének ugyanis jelenleg az okozza a legnagyobb fejfájást, hogy mit kezdjen a jelenleg 28 főt számoló keretével...

 

Mint ismeretes, a Real Madrid július 11-én kezdi meg a felkészülést a 2011–2012-es szezonra, amelynek első állomása az Egyesült Államokban esedékes edzőtábor.

José Mourinho kerete a négy nyári érkezővel (Nuri Sahin, Hamit Altintop, José María Callejón, Raphaël Varane – akikért összesen 25 millió eurót fizetett a klub) már 28 főből áll. A portugál szakember eddigi csapatainál általában igen szűk kerettel dolgozott, és tervei szerint a Realnál is hasonló módon szeretne tenni, nagyjából 23 fős gárdával akar nekivágni a szezonnak.

Igen ám, de az első csapatban számon tartott 28 játékos jóval több, mint amit a kétszeres BL-győztes tréner szeretne, így a Madridnak muszáj lesz eladni, vagy kölcsönbe küldeni néhány futballistáját – pláne, hogy az érkezők listája még korántsem tekinthető lezártnak. A fővárosi klub ugyanis továbbra is harcban áll Fábio Coentrao, Neymar vagy éppen Sergio Agüero megszerzéséért – bár hármuk közül valószínűleg csak kettő köt ki a Santiago Bernabéuban az idén – vagy a jövő – nyáron.

A jelenlegi keretben két kapus, kilenc védő, tizennégy középpályás és három támadó szerepel. Eddig csupán Jerzy Dudek hagyta el a 2011-es Király-kupa-győztes csapatot, mivel lejárt a szerződése, illetve Emmanuel Adebayor is távozott, aki kölcsönben szerepelt Madridban az előző szezon második felében.

José Mourinho május 25., Jorge Valdano távozása óta nagyobb beleszólással bír a klub átigazolási politikájába, de ezt ez idáig nem nagyon tudta érvényesíteni.

Egy biztos, Mourinho kénytelen lesz megválni jó pár emberétől ahhoz, hogy megfelelő létszámmal vághasson neki az új idénynek. A nemzetközi sajtóhírek az elmúlt hetekben Ezequiel Garay, Royston Drenthe, Fernando Gago, Lassana Diarra, Kaká, Pedro León, Sergio Canales és Karim Benzema esetleges távozásáról szólnak. Ugyan nem valószínű, hogy mindannyian elhagyják a csapatot, de Mourinhónál soha semmi nem vehető biztosra...

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
13 perce

Darts: Más ország is pályázott a World Mastersre, de mi úgy akartuk, hogy ismét Magyarországon legyen – Robert Waterman

Egyéb egyéni
16 perce

Férfi jégkorong-vb: Németország–Magyarország

Jégkorong
17 perce

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Nagyszombat ellen a DAC

Minden más foci
26 perce

Előnyből kaptak ki a norvégok a hoki-vb magyar csoportjában, simán nyert Kanada

Jégkorong
32 perce

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
33 perce

Hatodszor is Márquez-dupla a MotoGP spirintfutamán

Egyéb autó-motor
42 perce

Kákosy Olívia sorozatban ötödször lett Európa-bajnok parakaratéban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik