Benzema: Miért félnék Neymartól vagy Agüerótól?

2011.06.27. 15:50
null
Karim Benzemát erősebbé teszi a versenyhelyzet (Fotó: Action Images)
Címkék
Az éppen vakációját töltő Karim Benzema az AS-nek adott interjújában többek közt az elmúlt idényről és a lehetséges új igazolásokról beszélt. A 23 esztendős támadó elmondta, nem fél Neymar vagy Sergio Agüero esetleges érkezésétől, szerinte csak a brazil Ronaldótól kellene tartania...

 

„Összességében jó szezonom volt, bár az elején nehezen indultam be – kezdte mondandóját Benzema, aki nemrég Ibizáról tért vissza nyaralásából, ahol, mint elmondta, csapattársával, Mesut Özillel, és a barcelonai Carles Puyollal is összefutott. – Számomra az évad legrosszabb pillanata egyértelműen az volt, hogy nem játszhattam a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Annak ellenére, hogy tiszteletben tartom José Mourinho döntését, nagyon frusztrált voltam akkor. A legjobb momentum pedig a Király-kupa megnyerése volt – bár igaz, a döntőben nem léptem pályára."

A francia válogatott támadó azt is elmondta, sohasem gondolt arra, hogy elhagyja a Realt. Még a legkilátástalanabb helyzetekben is pozitívan állt a dolgokhoz, valamint José Mourinho bizalma is sokat segített neki. „Hogy mi kellett ahhoz, hogy az idény második felére feljavuljon a játékom? Nagyon egyszerű: az edző bizalma. Olykor előfordult, hogy nem szereztem gólt, de Mourinho ennek ellenére is pályára küldött a következő mérkőzésen. Januárban négyszemközt beszélgettem vele, és megnyugtatott, hogy továbbra is bízik bennem. Ez a beszélgetés nagyon fontos volt számomra."

Benzemát arról is kérdezték, nem fél-e attól, hogy ha a 19 esztendős Neymar vagy a 23 éves Agüero esetleg a Realhoz szerződik, kérdésessé válhat helye a csapatban, ám a 37-szeres francia válogatott szerint nincs oka az aggodalomra.

„Miért félnék Neymartól vagy Agüerótól? Ha aggódnom kéne egy másik csatár érkezésétől, abba is hagyhatnám a labdarúgást. Ha valakitől tartanom kellett volna, az Ronaldo Luís Nazário de Lima. Ha vele kellett volna versenyeznem a csapatba kerülésért, lenyűgöző lett volna, de ő már felhagyott a profi futballal. Személy szerint a versenyhelyzet csak erősebbé tesz engem, sokkal jobban motivál" – vélekedett Benzema.

A Reallal kapcsolatos hír továbbá, hogy a Lens fiatal francia védője hétfőn Madridba utazott orvosi vizsgálatokra. A pletykák szerint Raphaël Varane ötéves szerződést fog aláírni a királyi gárdával, Benzema örömmel fogadja honfitársát, aki szerinte jó döntést hoz azzal, hogy a blancókhoz igazol.

A Real játékosai számára július11-ig tart a nyári pihenő, a következő idényre való felkészülés ugyanis ekkor kezdődik. Cristiano Ronaldóék az Egyesült Államokban kezdik meg a munkát, július 16-án a David Beckhamet is foglalkoztató LA Galaxyval csapnak össze.

Legfrissebb hírek

Vb 2026 : a spanyol válogatott 15 millió dollárt adózhat a pénzjutalmából

Foci vb 2026
8 perce

Kassai Viktor, Vad II István és Fábián Mihály is örül a nettó játékidő növelésének

Foci vb 2026
17 perce

Montreali tenisztorna: Sinner és Djokovics is visszalépett

Tenisz
17 perce

A PSG-ből szerződtetett középpályást az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
52 perce

Akpe Victory: Hittel, szívvel és kemény munkával jutok előre

Labdarúgó NB I
54 perce

Keddig kell dönteniük a részévételről azoknak, akik neveztek a Balaton-átúszásra

Csupasport
1 órája

Ivica Skelin: A legfontosabb a gyorsaság és a szervezettség

Kosárlabda
1 órája

Norris letaszította az élről a Ferrarit a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája