Real Madrid: Fábio Coentrao csak a királyiakért hagyná ott a Benficát

Vágólapra másolva!
2011.05.27. 15:45
Címkék
A Benfica 23 éves portugál válogatott hátvédje, Fábio Coentrao csak a Real Madrid labdarúgócsapatának kedvéért hagyná el jelenlegi egyesületét, ahol különben nagyon jól érzi magát.

„Mindenekelőtt a madridi lehetőség érdekel, mert náluk van a világ legjobb edzője, az övék a világ legjobb csapata, tele a világ legjobb játékosaival” – érvelt a futballista arra a kérdésre, hogy több ajánlata közül miért a madridiakét részesítené előnyben. Coentrao azt is elmondta, hogy José Mourinhóval ugyan még nem egyeztetett az átigazolásról, viszont Pepével és Ricardo Carvalhóval, a blancók portugál légiósai közül kettővel már átbeszélte a lehetőségeket.

Marcelo személyében azonban remek szezont maga mögött tudó balhátvédje van a Real Madridnak, ráadásul amint arról április végén portugál lapértesülésekre hivatkozva már beszámoltunk, Fábio Coentrao borsos, 30 millió eurós kivásárlási ára is erősen elgondolkodtathatja a blancókat.

„Először azt szeretném, ha szerződtetne a Real Madrid, és ha már ott vagyok, akkor majd megküzdünk egymással a csapatba kerüléséért Marcelóval, aki nagyszerű játékos” – mondta a portugál védő, aki nem kommentálta, hogy a kivásárlási árát reálisnak tartja-e.

„Ez engem nem érint. Ezt a dolgot a két klubnak kell egymás között lerendeznie. Két gyönyörű évet töltöttem el a Benficánál, s úgy gondolom, megérdemli a klub, hogy jó pénzt kapjon értem.”

Fábio Coentrao számára nem lenne teljesen ismeretlen a Primera División, hiszen a Zaragozában már játszott a spanyol élvonalban, igaz, mindössze egyetlen mérkőzésen lépett pályára három esztendővel ezelőtt.

Legfrissebb hírek

A Lakers szupersztárja, Luka Doncic évi 55 millió dollárért cserébe hosszabbított

Amerikai sportok
3 perce

Szuperliga: Topolyai SC–Szpartak Szubotica

Minden más foci
6 perce

Puska, pisztoly és korong Eb: zovábbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
17 perce

Elveszítette az újoncrangadót a Csíkszereda, maradt az utolsó helyen

Minden más foci
24 perce

Női Tour: szakaszgyőztesként Ferrand-Prévot állt az élre, Vas 72. lett szombaton

Kerékpár
50 perce

Leclerc: Ez a valaha volt egyik legjobb rajtelsőségem, és biztos, hogy ez a legváratlanabb

F1
58 perce

Ülőröplabda Eb: a nőknél olasz, a férfiaknál bosnyák címvédés Győrben

Röplabda
1 órája

Döntőbe jutott a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik