Dani Alvest meggyőzték: 2015-ig marad a Barcánál

Vágólapra másolva!
2011.03.22. 19:42
null
Dani Alves továbbra is biztos pontja lehet a Barca védelmének (fotó: Action Images)
Címkék
Hosszas huzavona után eldőlt, hogy Dani Alves marad a Barcelona labdarúgócsapatában, a brazil védő ugyanis 2015-ig meghosszabbítja szerződését.

 

Dani Alves nemrég még azt nyilatkozta, hogy a Barcelona képviselői semmit sem tettek azért, hogy a klubnál maradjon, úgy tűnik azonban, hogy az új ajánlattal sikerült őt meggyőzni, hiszen a katalán együttes hivatalos oldalán közölte, megegyeztek a játékossal a hosszabbításról.

A brazil hátvéd 2012-ben lejáró szerződését három évvel toldják meg a felek, a labdarúgó új kontraktusa a 2014–2015-ös szezon végéig fog szólni. A papírokat szerda este sajtótájékoztató keretében írják alá.

A 27 éves válogatott játékos 2008 nyarán érkezett a Barcelonához a Sevillától, és rögtön alapemberré vált Pep Guardiola keze alatt, így az andalúziaiakkal többek között két UEFA-kupát bezsebelő védő a katalánokkal is nyert eddig – megannyi más cím mellett – Bajnokok Ligáját, két spanyol bajnokságot és klubvilágbajnokságot is. Alves 2009-ben kiérdemelte a spanyol pontvadászat legjobb védője díját és ugyanabban az évben – 2007 után másodszor – bekerült az UEFA Év csapatába is.

A Barcelonában eddig minden tétmérkőzést beleszámítva 141 mérkőzésen 11 gólt szerzett és 48 gólpasszt adott társainak.

 

Legfrissebb hírek

Doppingolásért négy év eltiltást kapott négy grúz sportoló

Egyéb egyéni
4 perce

Mi van vele? Újra a nyakában lóg a Fradi-medál – Babatunde Fatusi-interjú

Képes Sport
11 perce

Videó: különleges kihívást teljesített Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
17 perce

MotoGP: a világbajnok Marc Márquez óriásit bukott, Aldeguer karrierje első sikerét aratta – videó

Egyéb autó-motor
36 perce

Gulácsi Péter: Egyértelmű volt, hogy maradni akarok

Német labdarúgás
54 perce

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
1 órája

Kiderült, mi okozta a hegymászó Nagy Márton fájdalmait

Egyéb egyéni
1 órája

Európai kézilabdaligák: tíz magyar gól Brassóban, nyolc a Plockban

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik