Alves bombagólt, Bojan dupla jubileumot ünnepelt

2011.03.19. 22:06
Címkék
A Barcelona Dani Alves és a 100. bajnokiján a 25. gólját szerző Bojan Krkic találatával 2–1-re nyert hazai pályán a Getafe ellen a Primera Divisón 29. fordulójában.

A várakozásoknak megfelelő játékot hozott az első félidő, amely után a Getafe örülhetett, hogy csak egygólos hátrányban volt.

Lionel Messi a legutóbbi négy, Getafe elleni bajnokiján rendre eredményes tudott lenni, és most is közel állt ehhez, ám a hetedik percben Xavi passzát követően hiába lőtt látványos mozdulattal, háttal a kapunak állva, a kimozduló Jordi Codinában elakadt a labda.

Tíz perccel később már tehetetlen volt a vendégek kapusa, akit talán a forduló góljával mattolt Dani Alves. A védők középre fejelték ki a labdát, amelyet a lendületből érkező brazil mintegy húsz méterről dropból, jobb külsővel, nagy erővel vágott a kapu bal oldalába.

Dani Alves (elöl) nagy, Bojan Krkic kisebb gólt lőtt
(Fotó: Action Images)
Dani Alves (elöl) nagy, Bojan Krkic kisebb gólt lőtt (Fotó: Action Images)

A vezetés megszerzése után is támadásban maradt a Barca, és csak a játékvezető jóindulatán (vagy rossz szemén) múlt, hogy a Getafe nem került még nagyobb hátrányba, David Villa buktatása után ugyanis büntetőnek kellett volna következnie.

A szünetig hátralévő időben egy-két kósza ellentámadást leszámítva továbbra is hazaiak nyomtak, de több gól nem született.

A második játékrészből nem sok telt el, amikor újra ünnepelhetett a Camp Nou közönsége. Lionel Messi passzát követően a tizenhatos jobb oldalán helyezkedő Bojan Krkic az átvételt követően úgy lőtt a hosszú alsó sarokba, hogy a labda megpattant az egyik védő lábán.

A félig katalán, félig spanyol csatár 100. bajnokiján a 25. gólját szerezte, tehát egy nagyobb és egy kisebb jubileumot is ünnepelhetett.

Ezzel tulajdonképpen el is dőlt a pontok sorsa, csak az volt a kérdés, hogy a Getafe megússza-e tisztes vereséggel.

Nos, nemcsak megúszta, hanem a végét még izgalmassá is tette. A 88. percben ugyanis Manu del Moral egy jobb oldali beadást követően kapásból belsőzött a léc alá, a hosszabbításban pedig Juan Albín egyenlíthetett volna, de nem járt sikerrel.

BARCELONA–GETAFE 2–1

A Barcelona 2–1-re nyert, amivel új klubrekordot állított fel, ugyanis a bajnokságban már 27 mérkőzés óta veretlen. Az előző csúcsot (26 meccs sorozatban vereség nélkül) az 1973–1974-es szezonban állították fel a katalánok.

PRIMERA DIVISIÓN
29. FORDULÓ
Barcelona–Getafe 2–1 (Dani Alves 17., Bojan 50., ill. Del Moral 88.)
Atlético Madrid–Real Madrid 1–2 (Agüero 86., ill. Benzema 11., Özil 32.)
Mallorca–Zaragoza 1–0 (De Guzman 67.)
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 29 25 3 1 81–15 +66 78
2. Real Madrid 29 23 4 2 69–21 +48
73
3. Valencia 28 16 6 6 42–32 +10 54
4. Villarreal 28 15 6 7 47–30 +17 51
5. Espanyol 28 14 1 13 37–39 –2 43
6. Athletic Bilbao 28 13 3 12 44–40 +4 42
7. Atlético Madrid291161242–39+3
39
8. Sevilla 28 11 6 11 42–43 –1 39
9. Mallorca 29 11 5 13 30–38 –8 38
10. Real Sociedad 28 11 2 15 38–46 –8 35
11. Getafe 29 9 7 13 39–45 –6 34
12. Osasuna28881230–33–332
13. Levante 28 9 5 14 29–39 –10 32
14. Deportivo 28 7 10 11 23–38 –15 31
15. Zaragoza29791328–40–1230
16. Santander 28 7 9 12 26–42 –16 30
17. Sporting Gijón 28 6 11 11 26–35 –9 29
18. Almería 28 5 11 12 30–47 –17 26
19. Hércules 28 7 5 16 25–43 –18 26
20. Málaga 28 7 5 16 36–59 –23 26
Legfrissebb hírek

WNBA: kikapott, de megnyerte az alapszakaszt Juhász Dorka csapata

Amerikai sportok
19 perce

Maszkos férfiak törtek be Simone Biles otthonába

Torna
26 perce

A Liverpoolról álmodnak a Paris FC-nél

Francia labdarúgás
34 perce

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
41 perce

Bécsben feledtetheti a Ljubljana elleni vereséget a Volán

Jégkorong
1 órája

„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

Magyar válogatott
1 órája

Lelik Rékának akár ugródeszkának is jó lehet a török kaland

Kosárlabda
1 órája

Ifjabb Növényi Norbert győzött, de nem kapott UFC-szerződést

Egyéb egyéni
2 órája