
Az utóbbi években a Barcelonának szinte mindig akadt egy olyan periódusa, amelyben aránylag rövid idő alatt sok nehéz mérkőzést kellett megvívnia. Ezeket a sorozatokat a helyi sajtó a Tour de France legendás hegye, a Tourmalet megmászásához hasonlította. A Pireneusok nevezetes emelkedőjének idén Valenciában vág neki a Barca – persze csak képletesen.
A címvédő a következő négy idegenbeli bajnokiját sorrendben a Valencia, a Sevilla (március 13.), a Villarreal (április 2. vagy 3.) és a Real Madrid (április 16.) otthonában játssza. Kemény széria, nem vitás, ám Messiék önbizalmát növelheti a tény, hogy a négy szóban forgó csapatot az őszi szezonban legyőzték hazai környezetben.
Kedden még kérdéses volt, hogy Pep Guardiola elutazhat-e csapatával, hiszen derékproblémái olyan súlyossá váltak, hogy a keddi edzésen nem vehetett részt. Állapota azonban javult annyit, hogy ott lehessen a Mestallában, így – hacsak nem viseli meg nagyon az utazás – nem tévén kell néznie fiait. Guardiola egyébként edzői pályafutása során még sosem ünnepelhetett győzelmet a Valencia ellen idegenben. A gránátvörös-kékek egyébként most két hónap alatt kétszer is fellépnek a Mestallában, április 20-án ugyanis ott rendezik a Király-kupa fináléját, amelyben a Real Madrid lesz az ellenfelük.
| A Mestellában mindig szenvedünk, most is van mitől tartani. Elemez a Som Un blog. |
A mai mérkőzés főszereplőjeként természetesen David Villát emlegeti a média, hiszen a világbajnok csatár először tér vissza ellenfélként korábbi csapatához tavaly nyári klubváltása óta. Villa figyelmét nemcsak az emiatti felhajtás oszthatja meg, hanem az a bírósági ügy is, amely miatt szerda délelőtt még az Asztúriában található Avilésben kellett tanúskodnia. Korábbi ügynöke, José Luis Tamargo 6 millió eurót követel tőle a játékos Barcelonába igazolása kapcsán.
Villa helikopterrel utazott végül csapattársai után a 22 órakor kezdődő meccsre, amelyet a Valencia remek formában vár. A Turia-partiak a harmadik helyen állnak a tabellán, és a bajnokságban 11 találkozó óta veretlenek. Unai Emery vezetőedzőnek Adúriz és Hedwiges Maduro sérülése okozhat fejfájást, míg a másik oldalon a Mallorca elleni összecsapást eltiltás, illetve sérülés miatt kihagyó Dani Alves és Xavi visszatér, Víctor Valdés és Carles Puyol viszont továbbra is maródi.
| KEDDEN JÁTSZOTTÁK | |
| Sevilla–Sporting Gijón 3–0 (Luís Fabiano 28. –11-esből, Perotti 35., Negredo 65.) | |
| Espanyol–Mallorca 1–2 (Vázquez 19., ill. Webo 63., Nsue 83.) | |
| SZERDAI MÉRKŐZÉSEK | |
| Real Zaragoza–Athletic Bilbao | 20.00 |
| Getafe–Atlético Madrid | 20.00 ((Tv: Sport2) |
| Villarreal–Hércules | 20.00 |
| Osasuna–Deportivo La Coruna | 20.00 |
| Real Sociedad–Levante | 20.00 |
| Valencia–FC Barcelona | 22.00 (Tv: Sport2) |
| CSÜTÖRTÖKI MÉRKŐZÉSEK | |
| Almería–Racing | 20.00 (Tv: Sport2) |
| Real Madrid–Málaga | 22.00 (Tv: Sport2) |
| 1. FC Barcelona | 25 | 22 | 2 | 1 | 76–13 | +63 | 68 |
| 2. Real Madrid | 25 | 19 | 4 | 2 | 55–19 | +36 | 61 |
| 3. Valencia | 25 | 15 | 6 | 4 | 40–26 | +14 | 51 |
| 4. Villarreal | 25 | 14 | 5 | 6 | 44–26 | +18 | 47 |
| 5. Espanyol | 26 | 13 | 1 | 12 | 35–38 | –3 | 40 |
| 6. Athletic Bilbao | 25 | 12 | 2 | 11 | 39–36 | +3 | 38 |
| 7. Sevilla | 26 | 11 | 5 | 10 | 41–40 | +1 | 38 |
| 8. Atlético Madrid | 25 | 10 | 4 | 11 | 35–33 | +2 | 34 |
| 9. Real Sociedad | 25 | 11 | 1 | 13 | 36–41 | –5 | 34 |
| 10. Mallorca | 26 | 10 | 4 | 12 | 27–35 | –8 | 34 |
| 11. Getafe | 25 | 9 | 5 | 11 | 35–38 | –3 | 32 |
| 12. Santander | 25 | 7 | 8 | 10 | 23–35 | –12 | 29 |
| 13. Levante | 25 | 8 | 3 | 14 | 26–37 | –11 | 27 |
| 14. Deportivo | 25 | 6 | 9 | 10 | 21–35 | –14 | 27 |
| 15. Hércules | 25 | 7 | 5 | 13 | 24–38 | –14 | 26 |
| 16. Osasuna | 25 | 6 | 7 | 12 | 26–32 | –6 | 25 |
| 17. Sporting Gijón | 26 | 5 | 10 | 11 | 23–34 | –11 | 25 |
| 18. Zaragoza | 25 | 5 | 9 | 11 | 22–37 | –15 | 24 |
| 19. Málaga | 25 | 6 | 5 | 14 | 34–51 | –17 | 23 |
| 20. Almería | 25 | 4 | 9 | 12 | 25–43 | –18 | 21 |







