Barcelona: Laporta exelnök az utódját, Rosellt bírálja

2010.10.15. 14:55
Címkék
Joan Laporta, a Barcelona korábbi elnöke bírálta utódját, Sandro Rosellt, mondván, túl sok hibát követett el abban a három és fél hónapban, amióta a katalán klub élére állt.

Laporta többek között azt kifogásolta, hogy Rosell a nyilatkozataiban besározta a klub korábbi vezetőségét. „Az én időmben az elnökség feddhetetlen volt, felépítettük minden idők legnagyszerűbb Barcelonáját. Erre jön Rosell az embereivel, és besároz mindent, amit a klubért tettünk, besározza a nevünket. Aki erre képes, nem érdemli meg, hogy a Barca elnöke maradjon" – mondta Laporta az AS-nak.

A Barcelonát hét évig irányító politikus, aki a november 28-ai választásokon Katalónia elnöki tisztségéért száll harcba, azt is kifogásolta, hogy Rosell egyik első lépéseként megfosztotta a legendás Johan Cruyffot tiszteletbeli elnöki pozíciójától. „Cruyff eltávolítása is azt mutatja, hogy ez az ember nincs tisztában a klub múltjával, és túl sok hiányossága van ahhoz, hogy méltó legyen erre a pozícióra."

Legfrissebb hírek

Marozsán a második fordulóban búcsúzott Hurkacz ellen Monte-Carlóban

Tenisz
15 perce

BL-negyeddöntő: Barcelona–Atlético Madrid

Bajnokok Ligája
49 perce

BL-negyeddöntő: Paris Saint-Germain–Liverpool

Bajnokok Ligája
50 perce

Ikszelt a Betisszel a Braga az El-negyeddöntő odavágóján

Európa-liga
51 perce

Tóth Amarissa győzelmével vezetnek a magyarok Törökország ellen a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, bejutott a női vízilabda ob I döntőjébe

Vízilabda
1 órája

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!

Kézilabda
1 órája

Sportlövészet: Nagy Ákos Károly szeme előtt az olimpia is ott lebeg

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik