Hivatalos: Sneijder az Interben folytatja

Vágólapra másolva!
2009.08.28. 13:15
Címkék
Néhány pillanattal azután, hogy a Bayern München bejelentette, Arjen Robben a német csapatnál folytatja pályafutását, a Real Madrid a hivatalos honlapján tette közé, hogy Wesley Sneijder is elmegy a spanyol klubtól, mégpedig az Interhez. Manuel Pellegrini elmondta, két nagyszerű játékos távozott, de a klub kénytelen volt eladni őket.
Sneijder hivatalosan is az Interé (Fotó: Action Images)
Sneijder hivatalosan is az Interé (Fotó: Action Images)

Szinte egy időben dőlt el a Real Madrid két holland játékosának sorsa. Péntek kora délután előbb a Bayern München jelentette be hivatalosan Arjen Robben átigazolását, majd a „királyi gárda" tette közzé, hogy Wesley Sneijder az Interben folytatja.

A korábbi spanyol lapértesülések szerint az olasz bajnoki címvédő 15+3 millió eurót fizet Sneijderért, akivel kapcsolatban az Inter hivatalos honlapja beszámolt arról, hogy ma délelőtt átesett a kötelező orvosi vizsgálatokon és aláírta négy évre szóló szerződését.

A spanyol és olasz lapok úgy tudják, a holland középpályás félmillió euróval többet keres majd évente, mint Madridban: eddigi fizetése 3.5 millió euró volt, míg az Inter 4 millió eurót utal majd át a számlájára minden idényben.

Manuel Pellegrini, a Real Madrid vezetőedzője sajtótájékoztatót tartott, amelyen beszélt a két holland értékesítéséről is. A mester szerint a blancók kénytelenek voltak elengedni őket, mivel túl sokan vannak a keretben.

„Tisztában voltunk vele, hogy a klubnak el kell adnia néhány játékost – mondta Pellegrini. – Két nagyszerű futballista távozott, akikre számítottunk, de minden poszton két labdarúgónak van hely, mi pedig nagyon sokan vagyunk."

„Sohasem mondtam, hogy a két holland nem eladó – folytatta a tréner. – Beszéltem velük, és elmondtam nekik a szakmai véleményemet a helyzetükről. Örültem volna, ha maradhatnak, de a klubnak törekednie kell a gazdasági egyensúlyra. Nem szólhatok semmit, mivel a Madrid teljesítette a kérésemet, hogy minden posztra két játékosom legyen. És nagyszerű futballistáim vannak."

 

Legfrissebb hírek

Öttusa: Remek érzés megélni a fejlődést – Guzi Blanka

Egyéb egyéni
14 perce

Hátsó füves futballmentő túra: a tizenegy kannaváró legendája

Hátsófüves
24 perce

Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni

Egyéb egyéni
36 perce

Strandkézilabda Eb: a női válogatottunk kikapott a görögöktől, a 7. helyért játszhat

Kézilabda
41 perce

A Kecskemétről távozott szélső hétszeres bajnokcsapathoz igazolt

Labdarúgó NB II
1 órája

Bognár István: Ilyenkor a legjobb nemzetközi meccset játszani

Labdarúgó NB I
1 órája

Értékes aranytartalék – száz éve született Gellér Sándor

Népsport
1 órája

Az összezavarodott tolmács és a miniszterelnökkel a spájzban sonkát eszegető edző – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik