Arjen Robben a Bayern új tízese

Vágólapra másolva!
2009.08.28. 12:02
Címkék
Arjen Robben megérkezett a Bayern Münchenhez, aláírta szerződését a német rekordbajnokhoz. Német lapértesülések szerint a Bayern 24 millió eurót fizet a futballistáért.
Robben búcsút int Madridnak, Münchenben folytatja (Fotó: Imago, archív)
Robben búcsút int Madridnak, Münchenben folytatja (Fotó: Imago, archív)
A Bayern München együttesében folytatja pályafutását Arjen Robben, a Real Madrid holland válogatott középpályása.


A bajor klub hivatalosan is bejelentette a holland klasszis szerződtetését. A légiós a 10-es számú mezt kapja meg. A holland szélső a német együttesben a jobb oldalon játszik majd, hiszen a bal oldal a francia válogatott Franck Ribéryé.

Robben az édesapjával és egyben ügynökével, Hans Robbennel érkezett Münchenbe, hogy a sportigazgató Christian Nerlingerrel tárgyaljon.

Uli Hoeness, a bajorok menedzsere szerint Robben nem Franck Ribéry helyettesítésére érkezett, a két kiváló szélső egyszerre fog szerepelni.

„Nincs arról szó, hogy Ribéry helyére jönne, együtt fognak játszani. Minden bizonnyal Robben kerül át a jobb szélre, Ribéry pedig marad a szokott posztján, a bal oldalon" – mondta Hoeness.

„Három-négy napja még nem hittük, hogy a Bayernbe igazol. Gyorsan mentek az egyeztetések, a Real jóvoltából is. Közvetlenül Florentino Pérezzel tárgyaltunk. Már évek óta szerettük volna Robbent a csapathoz hozni, s most a világ egyik legjobb támadó középpályásával erősödünk" – tette hozzá.

NEM ÖNSZÁNTÁBÓL TÁVOZOTT
 

Münchenbe repülése előtt Robben elmondta, nem önszántából hagyja el a Real Madridot, mivel a korábbi híresztelések ellenére szeretett volna maradni a spanyol csapatnál.

 

„Sok mindent olvastam a nyáron az átigazolásomról, de az igazság az, hogy nem akartam távozni – fogalmazott a holland az elutazása előtt. – A madridi szurkolóknak el kell mondanom, hogy itt szerettem volna maradni, de a klub el akart adni. Sok hazugság jelent meg. Döntenem kellett, hogy mi a legjobb nekem, mivel futballistaként az a legfontosabb számomra, hogy játsszak. Úgy gondolom, hogy Münchenben szívesen fogadnak majd. Szerintem a Realnál emberibben is bánhatnának a játékosokkal, de most már örülök, hogy elhagyom a csapatot.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik