A Celta megint megtréfálta Madridban a Realt

2006.11.05. 21:33
Címkék
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójában hazai pályán kapott ki a Real Madrid: a Celta Vigo tavaly őszi győzelme után idén is megtréfálta a királyiakat. Capello együttese így nem tudta kihasználna a helyzeti előnyét, pedig három ponttal beérhették volna a címvédő Barcelonát, így viszont még a dobogóról is leszorultak. A nevető harmadik Sevilla állt a tabella élére.
Honfitársak egymást között, Robinho (Real Madrid, jobbra) és Iriney (Celta Vigo, balra), a két brazil légiós inkább egymással, mint sem a labdával foglalkozik
Honfitársak egymást között, Robinho (Real Madrid, jobbra) és Iriney (Celta Vigo, balra), a két brazil légiós inkább egymással, mint sem a labdával foglalkozik
Honfitársak egymást között, Robinho (Real Madrid, jobbra) és Iriney (Celta Vigo, balra), a két brazil légiós inkább egymással, mint sem a labdával foglalkozik
Honfitársak egymást között, Robinho (Real Madrid, jobbra) és Iriney (Celta Vigo, balra), a két brazil légiós inkább egymással, mint sem a labdával foglalkozik

LA LIGA, 9. FORDULÓ:
Real Madrid-Celta Vigo 1-2 (1-1)
G.:
Emerson (43.), ill. Nene (36.), Larena (82.)
Athletic Bilbao-Racing Santander 0-0
Real Zaragoza-Getafe 3-1 (1-0)
G.:
Diogo (39.), D. Milito (76.), Ewerthon (89.), ill. Del Moral (67., 11-esből)
Recreativo Huelva-Gimnastic Tarragona 2-1 (1-1)
G:
Javi Guerrero (31.), Mario (94.), ill. Irurzun (7.)
Sevilla-Osasuna 2-0 (0-0)
G.:
Kanouté (50., 11-esből), Adriano (88.)
Villarreal-Real Betis 3-2 (1-1)
G.:
Forlán (20.), Cygan (56.), Cani (57.), ill. Edu (4.), Rivera (48.)

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Hazai mezőnyfölénnyel és támadásokkal, valamint Guti és Diarra révén két madridi sárga lappal indult a találkozó, amelyen a Real Madridban kezdőként kapott lehetőséget Ronaldo. A brazil az utóbbi napokban többször hevesen kritizálta Capello edzőt, amiért csak csereként számít rá, az olasz tréner azzal riposztozott: talán előbb le kellene fogynia, hogy visszanyerje formáját.

Némiképpen a szükség úgy hozta, a brazil aranylabdás a kezdőben találta magát, Cassano feketelistára került – a csapattal sem edzhet, miután Capellót lecsirkefogózta -, Van Nistelrooy-jal pedig inkább csak darabra voltak meg az utóbbi találkozókon.

A találkozó, ahogy az várható is volt, hazai dominanciával kezdődött, de érdemi, említésre méltó esemény nem igen történt. Aztán a Real játékosai reklamáltak visszafogottan büntetőt, de be kellett érniük egy szöglettel egyik akciójuk végén, ám a kontrából végül a vendégek voltak eredményesek. Öt visszazáró hazai játékos sem tudta leosztani egymás között a vendégek két játékosát, Nene pedig mind közül kibújva Casillas kapujába belsőzött.

Még a szünet előtt egyenlített a Real: Raúl szögletét az egyedül felejtett Emerson csúsztatta a vendégek kapujába. A helyezkedésről annyit: öt vigói játékos volt pár méterre a braziltól, de csupán egymást fogva esélyük sem volt a közbeavatkozásra.

A második félidőre nem jött ki Robinho és Diarra, jött viszont Van Nistelrooy és Reyes. Előrébb aztán velük sem jutott a helyzeteit rendre elpuskázó madridi gárda. Aztán a végén jött a feketeleves: egy jobboldali akció végén az ismét csak tétlenkedő és rosszul helyezkedő védők sűrűjéből Larena a tizenhatos vonaláról lőtt a madridi kapuba.

Anderson Luiz de Carvalho, művésznevén Nene (Celta Vigo), egy brazil, aki gólt is szerzett
Anderson Luiz de Carvalho, művésznevén Nene (Celta Vigo), egy brazil, aki gólt is szerzett
A vigóiak nem szívesen látott vendégek a Bernabeuban, tavaly szeptemberben 3-2-vel, most 2-1-gyel tréfálták meg a királyiakat, akik legutóbb hazai pályán 2005. december 21-én kaptak ki bajnokin, akkor a Santendertől verte őket 2-1-re.

Fordulatokban gazdag mérkőzést vívott egymással a Villarreal és a Betis, előbbi pályaválasztása mellett. A tavalyi BL-elődöntős szereplés mellett a bajnokságban már csak visszafogott teljesítményt nyújtó Villarreal az idén sem villog. Hovatovább nem is számított meglepetésnek, hogy a kiesés elől menekülő Betis már a harmadik percben vezetést szerzett ellenük. Forlán ugyan a 20. percben egyenlített, de az alacsony színvonalú és iramú találkozón nem sokat kaptunk a két csapattól.

A második felvonás úgy kezdődött, ahogy az első: vendéggóllal. Ezúttal Riveira jutatta előnyhöz övéit, de mindössze tíz perc kellett a hazaiaknak a egalizáláshoz. Cygan gólját jóformán még meg sem tapsolhatták a lelátón, máris újabb hazai találat következett. A vendégek rutinos, válogatott hátvédje, Juanito szerelt szépen a saját tizenhatosán belül, majd minden írott és íratlan futballszabályt felrúgva úgy gondolta felszabadítani a kapuját a vésztől, hogy a szélről befelé fordulva akarta kibikázni a labdát.

Az egy perccel korábban csereként beállt Cani szegény még be sem melegedhetett, nyilván ezért nem tudott elugrani a labda elől, amely tulajdonképpen fejen találta és onnan jutott a Betis kapujába. Ez a gól aztán el is döntötte a mérkőzést.

A Betis városi riválisa, a Sevilla ennél sokkal boldogabb lehetett – persze, a Betis-zakó miatt érzett káröröm esetükben a bajnokság természetes velejárója is egyben -, hiszen az Osasuna elleni hazai 2-0-s győzelem egyben azt is jelenteti számukra, hogy a címvédő Barcelonát megelőzve a tabella élére léphettek.

A Bilbao hazai pályán játszott gólnélküli döntetlent a Santander ellen, mielőtt egy kézlegyintéssel elintéznénk őket, tegyük hozzá gyorsan, a hazaiak Gabilondo 40. percben történt kiállítását követően emberhátrányban játszottak.

A Getafe is tíz emberrel vette fel a küzdelmet Zaragozában, de ők a 78 percig tartó emberhátrányukat nem tudták kihúzni: két góllal a vendéglátó csapat nyert.

Hiába vezetett a Tarragona a Huelva otthonában, a hazaiak a túlóra negyedik percében a győzelmet is megszerezték.

Legfrissebb hírek

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
13 perce

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
13 perce

Tenisz: Marozsán Fábián három szettben kapott ki Cincinnatiben

Tenisz
55 perce

Erős Gábor: Tizenöt-húsz éve nem láttam, hogy valakit követő emberfogással próbálnak levenni a pályáról

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
8 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája