Második helyre jött fel a Sevilla

TÓTH CSABATÓTH CSABA
2006.10.29. 21:42
Címkék
Három idegenbeli siker is született a spanyol bajnokság nyolcadik fordulójában, a vasárnapi játéknap kora esti mérkőzésein. Sansza sem volt a Deportivonak a győzelemre a Getafe ellenében. A Sevilla második, a Getafe hatodik helyen a bajnoki tabellán.
Adriano felhőtlen öröme az UEFA-kupa döntő hősével, Marescával
Adriano felhőtlen öröme az UEFA-kupa döntő hősével, Marescával
Adriano felhőtlen öröme az UEFA-kupa döntő hősével, Marescával
Adriano felhőtlen öröme az UEFA-kupa döntő hősével, Marescával

A Sevilla Galíciából távozott három ponttal egy rettentően izgalmas mérkőzésről a Celta Vigo otthonából, ahol előbb Nené szerzett gólt a hazaiaknak egy Palop felett való átíveléssel, majd a dán Poulsen egyenlített a félidő derekán.

A második játékrészben Adriano csent el egy labdát Antonio Nuneztől, hogy aztán egészen a kapuig meneteljen és újra vezetést szerezzen a Sevillának. A feszült hangulatú mérkőzésen már nem is változott az eredmény, mivel a hajrában a brazil Baiano tizenegyest hibázott a világoskékeknél.

Ugyancsak nagy fegyvertényt vitt véghez a Mallorca, amely a kieső helyre kerülő, ám jobb sorsra érdemes Betist verte idegenben Jankovic meccsvégi góljával. A sevillaiak a 40. perctől az uruguayi Lembo kiállításától kezdve emberhátrányban játszottak. A Betis szurkolói már a meccsen Lopera elnök újraválasztása mellett demonstráltak, vélhetően tovább mérgesedik a viszony szurkolók és a jelenlegi vezetőség között.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
A vártnál gyengébben kezdő Villarrealnak is jól jött az idegenbeli győzelem az utolsó helyezett Real Sociedad otthonában, amit argentin védőjük Arruabarrena harcolt ki egy szöglet utáni fejessel számukra. Az új edző Anoetának még nem sikerült összeraknia a san sebastianiaknál a csapatát.

Az sem számít papírforma eredménynek, hogy a Getafe egy sima 2-0-al intézze el a nagy terveket szövögető Deportivo La Corunát Del Morel és Nacho góljaival. Utóbbi találatnál olyan eufória uralkodott el a pálya mellett, hogy a szurkolók közé egy rövid fiesztára beugró Casquerót pár percig vérző fejjel ápolni kellett. A legkisebb madridi csapat ezzel az ötödik helyre került, megelőzte a Deportivót, és pontban beérte a jelenleg BL-t érő helyen álló Valenciát is.

A Levante és az Espanyol nem bírt egymással, pedig mindkettejüknek létfontosságú lett volna a három pont a kiesőzónából való elkerüléshez. A játékra a pálya förtelmes állapota is rányomta bélyegét, amiért egy hétvégi Bruce Springteen koncert okolható.

Az Athletic Bilbao sem bírt az Osasunával, pedig Gabilondo révén még vezettek is a baszkok. Az Osasuna részéről a Real Madridtól kölcsönvett Soldado egalizált az 54. percben.

Eredmények a 8. fordulóból:

Celta Vigo- Sevilla 1-2
Gólszerzők: Nené (5.) ill. Poulsen (31.) Adriano (61.)

Betis- Mallorca 0-1
G.: Jankovic (77.)

Real Sociedad-Villareal 0-1
G.: Aruabarrena (82.)

Getafe-Deportivo 2-0
G.: Del Morel (10.), Nacho (67.)

Levante-Espanyol 0-0

Osasuna-Athletic Bilbao 1-1
G.: Soldado (54.), Gabilondo (29.)

Atlético Madrid-Real Zaragoza 0-1
G.: Oscar (88.)
Az állás
1. Barcelona 8 6 1 1 19-7 +12 19
2. Sevilla 8 6 - 2 17-10 +7 18
3. Real Madrid 8 5 2 1 13-4 +9 17
4. Zaragoza 8 5 1 2 17-10 +7 16
5. Valencia 8 5 1 2 13-6 +7 16
6. Getafe 8 5 1 2 8-4 +4 16
7. Deportivo La Coruna 8 4 2 2 9-7 +2 14
8. Atletico Madrid 8 4 1 3 10-7 +3 13
9. Villarreal 8 3 3 2 7-7 0 12
10. Mallorca 8 3 3 2 5-5 0 12
11. Celta Vigo 8 3 1 4 11-13 -2 10
12. Recreativo Huelva 8 3 1 4 9-11 -2 10
13. Racing Santander 8 2 3 3 7-10 -3 9
14. Levante 8 2 3 3 7-12 -5 9
15. Osasuna 8 2 2 4 5-8 -3 8
16. Espanyol 8 1 4 3 4-8 -4 7
17. Athletic Bilbao 8 1 3 4 7-15 -8 6
18. Real Betis 8 1 1 6 8-12 -4 4
19. Tarragona 8 1 1 6 8-18 -10 4
20. Real Sociedad 8 - 2 6 5-15 -10 2
Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája