David Beckham 2008-ban vonul vissza?

Vágólapra másolva!
2006.10.04. 09:24
Címkék
Ramón Calderón, a Real Madrid elnöke szerint David Beckham két év múlva fejezi be pályafutását. A „presidente” biztos benne, hogy a középpályás hamarosan meghosszabbítja jövő nyáron lejáró szerződését.
David Beckham szerződése 2007 nyarán jár le Madridban
David Beckham szerződése 2007 nyarán jár le Madridban
David Beckham szerződése 2007 nyarán jár le Madridban
David Beckham szerződése 2007 nyarán jár le Madridban

BECKHAM CÁFOLJA, HOGY VISSZAVONUL

David Beckham a szóvivője útján közölte: nem áll szándékában két éven belül visszavonulni. Az előzmény: Ramon Calderon, a Real Madrid elnöke a BBC rádióadásában angol nyelven azt mondta, tudomása szerint a 31 éves középpályás két éven belül befejezi a pályafutását.
A Real Madrid és David Beckham képviselői folyamatosan tárgyalnak egymással arról, hogy az angol játékos két évvel meghosszabbítja a jelenlegi szerződését, amely jövőre jár le.
A visszavonulásról tett Calderón-féle kijelentésekre érkező cáfolat után a "presidente" sietett leszögezni: ezt nem Beckham mondta neki, hanem "más emberek".
David Beckham az idei bajnokságban jórészt a kispadot koptatja Fabio Capello Real Madridjában, de az egyesület elnöke, Ramón Calderón továbbra is biztos benne, hogy az angol futballista rövidesen szerződést hosszabbít.

Sőt, Calderón odáig ment, hogy kifejtette: Beckham utolsó szerződés-hosszabbítása előtt áll, úgy tudja, hogy 2008-ban abbahagyja a labdarúgást.

Ramón Calderón hozzátette, hogy Fabio Capello is számít Beckhamre, annak ellenére, hogy nem fér be nála a kezdőcsapatba. A 31 éves angol futballista a sportvezető reményei szerint 15-20 napon belül aláírhatja az új szerződését.

Beckham 2003-ban érkezett a spanyol fővárosba, ahol idén nyárig stabil embernek számított, bárki is volt az edző. Az új szakvezető a középpályán két védekező középpályással játszatja csapatát (Emerson és Diarra), előttük Guti, Raúl és Reyes foglalkozik a támadásokkal a legtöbbször, míg a csatársorban Ruud van Nistelrooy riogatja leginkább az ellenfél védőit.

Csavard be, mint David!
Reuters
Csavard be, mint David!
Legfrissebb hírek

Európa-liga-sorsolás: négy csapatra szűkült a Paks lehetséges ellenfeleinek köre

Európa-liga
6 perce

Női OB I: a várt fővárosi döntő és bravúros egri bronzérem

Vízilabda
12 perce

Bognár György az El-sorsolás előtt: Nyerni akarunk!

Labdarúgó NB I
54 perce

Négy–null a 22. percben – elsöprően kezdte az Arany-kupát a legutóbbi ezüstérmes

Minden más foci
1 órája

Három piros lap a Boca Juniors–Benficán, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

Klub-vb
1 órája

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
1 órája

Itt az első NS-dokumentumfilm: Videoton 1985 – A magyar futball utolsó csodája; Kovács Zoltán visszatért Diósgyőrbe

E-újság
8 órája

Jönnek, dörömbölnek – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik