Utánpótlássport
2018.04.23. 21:10

Labdarúgás: a Barcelona nyerte az UEFA Ifjúsági Ligát

A Barcelona U19-es együttese nyerte az UEFA Ifjúsági Ligát, miután a döntőben magabiztosan győzte le a Chelsea korosztályos csapatát. Francisco Pimienta legénysége már az első félidőben előnybe került, a fordulást követően pedig újabb két gólt szerzett, s végül 3−0-ra diadalmaskodott. A katalánok történetük során másodszor hódították el a legrangosabb európai utánpótlás-trófeát.
Utánpótlássport
2018.04.23. 20:31

Tenisz: kettős magyar győzelem a megrinei junior ITF-tornán

Nagy Adrienn egyesben és párosban egyaránt diadalt aratott a tunéziai Megrinében rendezett junior kemény pályás ITF-tornán. Párosban egyébként abszolút magyar siker született, hiszen Gécsek Fannival közösen hódította el a trófeát.
Utánpótlássport
2018.04.23. 19:29

Cselgáncs: emelkedő létszám és színvonal az ob-n

Az esztendő számukra kiemelkedően fontos eseményén, az országos bajnokságon mérettek meg a mögöttünk hagyott szombaton és vasárnap a legreményteljesebb magyar karatésok. A japán küzdősport honi seregszemléjén nemcsak a felnőtt, hanem valamennyi korosztály – így a junioroké, az ifjúságiaké, a kadétoké és a gyermekeké is – képviseltette magát, az utánpótláshoz tartozó lányokkal és fiúkkal együtt pedig sosem látott méretű ob zajlott le a hétvégén.
Utánpótlássport
2018.04.23. 17:14

Cselgáncs: érmek Tuniszból és Teplicéből

Két versenyen nyert hét érmet az ifjúsági cselgáncsválogatott. A csehországi Teplicében Farkas Bence ezüst, míg Bajcsev Tamás bronzérmet nyert. Tuniszban Varga Brigitta felállt a dobogó legfelső fokára, majd Szatmári György és Nerpel Gergely második lett, míg Kardos Tímea Turánszki Zalán a harmadik helyen zárta a viadalt.
Utánpótlássport
2018.04.23. 15:55

Motorsport: jól kezdték a szezont ifjú versenyzőink Európában

A 15 éves Kakuszi Ádám a legendás holland aszfaltcsíkon, Assenben, míg a 11 esztendős Kecskés Bence Olaszországban, a Tazio Nuvolari versenypályán kezdte meg idei nemzetközi sorozatát.
Utánpótlássport
2018.04.23. 14:18

Kosárlabda: Tursics Sándor, számtalan válogatott játékos tanítómestere

Sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre a tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Tursics Sándor kosárlabdaedző, aki válogatott játékosok százainak pályafutását egyengette, miközben majdnem ötven országos bajnoki címet nyert a csapataival. Napjainkban családtagjaival együtt tevékenykedik a Csata DSE-ben, a sportág legsikeresebb leányutánpótlás-nevelő klubjainak egyikében.
Utánpótlássport
2018.04.23. 07:33

Ökölvívás: két magyar érem már biztos az ifjúsági Eb-n

Mind a fiúknál, mind a lányoknál egy magyar érmest avatnak az ökölvívók olaszországi ifjúsági Európa-bajnokságán a vasárnapi negyeddöntők eredményeképpen. Előbbieknél Bernáth Attila, utóbbiaknál Hámori Luca tudott nyerni, s jutott be kategóriájában a legjobb négy közé. Mivel a harmadik helyért nem rendeznek meccset, még esetleges, de persze nagyon nem kívánt elődöntős vereségnél is biztos már, hogy a 16 fős magyar csapatból ők ketten dobogóra állhatnak a szerdai finálékat követő ceremónián.
Utánpótlássport
2018.04.22. 21:26

Labdarúgás: hat U20-as jutott némi NB I-es játéklehetőséghez szombaton

Nem tartogatott sok újdonságot a labdarúgó NB I 27. fordulója, már ami a fiatalok szerepeltetését illeti. Az a néhány klub, amely komolyan veszi a szövetség immár nyugdíjazott ajánlását, ezúttal is bevetette az U20-as játékosokat. Öt csapatban hatan jutottak szóhoz, összesen 313 perc erejéig.
Utánpótlássport
2018.04.22. 20:39

Kosárlabda: a szegediek nyerték az U20-as férfi bajnokság aranymeccsét

Óriási csatát követően az SZTE-Szedeák alakulata aratott diadalt a Pécsi VSK-val szemben a férfi U20-as országos döntő fináléjában, így a Szeged lett a bajnokcsapat. A harmadik helyen a Falco KC Szombathely végzett.
Utánpótlássport
2018.04.22. 17:52

Tollaslabda: nagy mezőnyök az U13 és az U19 magyar bajnokságán

Az U13-as és U19-es korcsoport küzdelmeivel folytatódott a tollaslabda országos bajnokság. Az ifjúsági olimpiára vágyódó Pápai Balázs és Madarász Réka, ahogy az várható volt, tarolt az egyéni számban, Sándorházi Vivien viszont nem vett részt ezen a versenyen.
Utánpótlássport
2018.04.22. 14:57

A 17 éves Czipó Vivien ezüstöt nyert a németországi szupertornán

Czipó Vivien ötszörös utánpótlás Európa-bajnok dartsversenyzőt senkinek sem kell bemutatni a sportág hazai rajongóinak körében. Mostantól azonban a nemzetközi elit tagjai is alighanem megjegyzik majd a 17 éves versenyző nevét, miután a második helyen végzett a németországi Kalkarban rendezett rangos BDO-WDF verseny 112 fős felnőttmezőnyében.
Utánpótlássport
2018.04.22. 12:34

Jégkorong: 24 csapat vetélkedett az U8-as és U10-es tornán

Három kategóriában, huszonnégy csapat vett részt a Miskolcon és Debrecenben megrendezett U8-as és U10 szupermini és mini hokitornán.
Utánpótlássport
2018.04.22. 09:41

Ökölvívás: öt magyar reménykedhet éremben az ifjúsági Eb-n

Nemcsak idehaza volt munkanap a szombat, dolgos órák vártak bokszolóinkra is az olaszországi ifjúsági Európa-bajnokság délutáni és esti programjában egyaránt. Leányaink voltak a frissebbek, vagyis őket szólították előbb a ringbe, s miután négyük közül hárman is nyertek, bátran minősíthettük át a mi szempontunkból nőnappá ezt a „kötelező” szombatot.
Utánpótlássport
2018.04.22. 08:26

Atlétika: az iskolai világbajnok Palkovits István Tamperébe készül

Iskolai mezeifutó-világbajnok lett Palkovits István. A 17 éves kecskeméti atléta imád futni, edzője szerint példa nélküli az a boldogságérzet, ami Pisti arcán látható futás közben. A Bolyai János Gimnázium tanulójára hamarosan újabb nagy megmérettetés vár, április 29-én ugyanis a 10 kilométeres országos bajnokságon szeretne junior-világbajnoki szintidőt futni.
Utánpótlássport
2018.04.21. 19:42

Kosárlabda: kikapott a Vasas Szekszárdon a kadét leánybajnokságban

A KSC Szekszárd kadét leánycsapata magabiztosan győzte le a Vasas Akadémia alakulatát a korosztályos bajnokság felsőházának rájátszásában. Harsányi Mária, a Szekszád kadétjainak vezetőedzője értékeli az együttes teljesítményét.
Utánpótlássport
2018.04.21. 18:43

Labdarúgás: éllovasok vágtában az U19-eseknél

A bajnoki címért küzdő Budapest Honvéd-MFA és az Illés Akadémia-Haladás is győzött az U19-es kiemelt labdarúgó-bajnokság 23. fordulójában. A játéknap meglepetése, hogy a Ferencváros idegenben diadalmaskodott a Puskás Akadémia ellen, így a felcsútiak egyre távolodnak az aranyéremtől, illetve az azzal járó nemzetközi kupaszerepléstől.

757

/

890