Vívás: a 18 éves Hajas Nóra jól kezdte az évet

Vágólapra másolva!
2019.01.09. 17:05
Címkék
Hajas Nóra döntős helyezéssel kezdte az évet. A Törekvés vívója az udinei junior világkupa-versenyen a 7. helyen zárt, ezzel a legjobb lett a versenyen indult magyarok közül, és megszilárdította helyét a magyar ranglista élmezőnyében is. Mindezt egy rejtélyes sérülés árnyékában...

K. T. I. – utanpotlassport.hu - „Nagyon örültem. Kisebb sérülés miatt az egész decembert ki kellett hagynom, így nem számítottam rá, hogy jól fog menni a vívás. Nem volt egyszerű ágam, sorra jöttek az olaszok és a franciák. A végén egy szingapúri lánytól, Amita Berthiertől kaptam ki, aki végül harmadik lett. Az egyik legnagyobb tehetségnek tartják a korosztályban, nyert már két vb-érmet, így azt hiszem, nem szégyen tőle kikapni” – idézi fel az udinei történéseket Hajas Nóra, aki negyeddöntőig menetelt, és a hetedik helyen zárt az év első világkupa-versenyén.K. T. I. – utanpotlassport.hu - „Nagyon örültem. Kisebb sérülés miatt az egész decembert ki kellett hagynom, így nem számítottam rá, hogy jól fog menni a vívás. Nem volt egyszerű ágam, sorra jöttek az olaszok és a franciák. A végén egy szingapúri lánytól, Amita Berthiertől kaptam ki, aki végül harmadik lett. Az egyik legnagyobb tehetségnek tartják a korosztályban, nyert már két vb-érmet, így azt hiszem, nem szégyen tőle kikapni” – idézi fel az udinei történéseket Hajas Nóra, aki negyeddöntőig menetelt, és a hetedik helyen zárt az év első világkupa-versenyén.

Hajas Nóra ünnepel Forrás: hunfencing.hu
Hajas Nóra ünnepel Forrás: hunfencing.hu

Hajas Nóra ünnepel  •  Forrás: hunfencing.hu

A Törekvés tőrözője az említett sérülés miatt decemberben több versenyt is kihagyott, köztük az országos bajnokságot. A junior magyar ranglistán ezzel együtt is a második helyen áll, csupán az MTK-s Pöltz Annaelőzi meg.
„Kicsit aggódtam, de szerencsére az első négy helyezett viszonylag ellépett a többiektől, így a válogatottságom remélhetőleg nem kerül veszélybe. Most csak arra kell, koncentráljak, hogy ne terheljem túl magam, egészséges legyek, és úgy vívjak, ahogyan tudok” – teszi hozzá a 18 éves tőrvívó, aki azt is elárulja, sajnos továbbra is bajlódik a vállával.

„Az orvosok sem tudták megmondani, pontosan mi a probléma, még várjuk az MRI-vizsgálat eredményét. Az ő javaslatuk volt a háromhetes pihenő, de sajnos ez sem oldotta meg teljesen a dolgot. Ideális esetben hétvégén indulok a felnőttvilágkupa katowicei állomásán. Bizakodom.”

Nóri, ahogyan a társak hívják, 2017-ben másodéves kadétként világbajnoki ezüstérmet nyert. Idén, másodéves juniorként hasonló bravúrban reménykedik – amennyiben maródi válla engedi neki.
„Úgy vágtunk neki a 2018–2019-es szezonnak, hogy legyen biztos helyem a válogatottban, és egy korosztályos Európa-bajnoki vagy világbajnoki érmet szeretnék nyerni a végén. Erről a tervemről pedig nem akarok lemondani. Elég erős a nemzetközi mezőny, de igyekszem megállni a helyem.”

A sportolólány nyolcévesen kezdett vívni. Két tőredző járt rendszeresen az iskolájába, hogy ott bevezesse a gyerekeket a vívás alapjaiba. Három évvel később került a Törekvéshez.
„Az igazat megvallva addig nem is tudtam, hogy több fegyvernem is létezik. Itt csodálkoztam rá, hogy van párbajtőr és kard is. Ekkor pedig már késő lett volna váltani, ha meg is tetszik bármelyik. De igazából a tőr volt és maradt is a kedvencem” – meséli.

Ennek ellenére, ha példaképet kell mondania egy kardvívót, a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áront említi elsőként.
„Elképesztő eredményeket ért el, hozzáállása és viselkedése példaértékű. Mellette még a riói olimpiai bajnokra, Inna Deriglazovára nézek fel nagyon. Hihetetlen eleganciával vív, nézni is csodálatos.”

Nóri, reményei szerint akár az olimpián is összefuthat majd az orosz tőrözővel.
„2020 talán még korai, de 2024-ben, Párizsban nagyon jó lenne ott lenni.”

További korosztályos hírekVÍVÁSBANa sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek

Három mérkőzés hosszabbítás után, egy szétlövéssel dőlt el az NHL-ben – videó

Amerikai sportok
18 perce

Sportlövő-vb: Major Veronika bronz-, a magyar csapat ezüstérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
21 perce

Gyorskorcsolya: Kim Minseok 17. 1000 méteren az első vk-n

Téli sportok
28 perce

Hat magyar játékosnak és Marco Rossinak is figyelnie kell a sárga lapra Írország ellen

Magyar válogatott
44 perce

TCR World Tour: Ehrlacher bajnok; Michelisz kiesett az első makaói versenyen

Egyéni
49 perce

A magyar női kosárválogatottat dicsérte az orosz szövetség elnöke

Kosárlabda
1 órája

Bartalis István: Eddig szenvedtünk a góllövéssel, most viszont jókor jöttek

Jégkorong
1 órája

Átrok Zalán őrületbe kergette a debreceni védőket

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik